Jelenlegi hely

Újévi fogadalom helyett boldogság

Most van az újévi fogadalmak ideje. Tegyünk fel magunknak a kérdést: Mit szeretnénk elérni az újévi fogadalommal? Lehet, hogy másra van szükségünk. Mi az amitől folyamatosan jó érezhetjük magunkat a saját életünkben?

Az új év okán én is elgondolkodtam ezen. Volt már, hogy fogadalmat is tettem. Aztán vagy betartottam, vagy nem. De most már tudom, hogy nem ez a lényeg.

Amikor tervezgetek, olyasmiről gondolkodom, ami előre visz, megold valami problémát.

Egészen új és használható ötletek juthatnak az eszembe. Szeretem el is képzelni, amit meg szeretnék valósítani. Ráadásul úgy gondolom, hogy megvalósítható, sőt én meg tudom valósítani a tervet. Ez a pozitív gondolkodás szükséges a jó tervek kitalálásához is. Derűlátónak kell lenni, és bízni abban, hogy el tudok érni egy bizonyos célt.  
Az optimista gondolatok programként fognak működni, és ennek a programnak a megvalósításáért meg is kell tenni a szükséges lépéseket. Nagyszerű érzés elhinni, hogy valami jót tartogat a jövő. Ha van mit várni, akkor energiát, motivációt és lelkesedést érzünk. Az optimista gondolatok javítják a hangulatot, magabiztosabbak leszünk tőlük. Egy optimista emberrel mások is szívesen töltenek időt, odafigyelnek rá, és töltekeznek az energiájából. Kedvezőbbek lesznek az önmagunkkal kapcsolatos érzéseink, és képesek leszünk kézben tartani az életünket.

Érdemesebb először valódi célokat kitűzni, elvégre nem a szokások rajzolják ki a majdani célokat, hanem a célok képesek körvonalazni az elég jó szokásokat.

A szokásaink védenek és közben a meg is nehezítik a dolgunkat. Ha ki szeretnénk cselezni a szokásainkat, mindig csak egy napra tervezzünk. Köteleződjünk el a változás mellett – hogy minden nap az adott napot szeretnénk úgy átélni, megélni, megtapasztalni, amire már oly régóta vágytunk. Jó hír, hogy egy-egy új szokás meglepően hamar be tud állni.  De legyünk türelmesek magunkkal, és néhány hónap leforgása alatt öröm lesz a mozgás és az egészséges étel. A lényeg, hogy én változzak és a változás folyamata maga is örömteli legyen.

Az újévi célok, lehetnek tervek is:

  • többet mozgok ezután és megtervezem, hogy mikor és hol fogok edzeni.
  • egészségesen fogok táplálkozni és készítek magamnak heti étrendet.
  • diétázni fogok, és lefogyok, mert jobban akarom érezni magam.
  • káros szenvedélyemről lemondok, és ha kell, ehhez segítséget is kérek.

A terv lényege, hogy ne csak a célt tűzzük ki, hanem a hozzá vezető utat is. Meg kell szerezni a szükséges információkat, eszközöket, amik segítik a cél elérését. Fontos, hogy ismerjem magamat. Csak akkor fogok kitartóan dolgozni a terveimen, ha az a munka, amit a cél érdekében végzek, maga is örömmel tölt el.



Amikor sikerül elérni a kitűzött célt, érezhetünk örömet és megelégedettséget. De érezhetünk csalódottságot is, mert bár a célt elértük, de nem hozta meg a kívánt hatást.


Akkor mit is vártunk attól a céltól?

  • úgy gondoltuk, hogy akkor megszűnnek az anyagi gondjaink
  • reméltük, hogy egészségesek leszünk egycsapásra
  • azt hittük, akkor majd pihenhetünk
  • vagy akkor majd újra felvehetjük a fiatalkori ruháinkat

Valójában azt várjuk, hogy a célok elérésekor boldogok leszünk. Azt az érzést, ami egyszerre öröm, megelégedettség, amikor repes a szívünk. A boldogság kék madara csak ritkán száll le és kevés ideig marad.

Mi a boldogság?

Egy rövid definíció szerint a pozitív érzelmek dominanciája, egy pozitív élményfolyam. A boldogság elérését, fenntartását és a boldogság pillanatainak a meghosszabbítását lehetővé teszi az optimizmus, a hála kifejezés, a jó cselekedetek, az empátia, a megbocsátás, az apró örömök élvezete. Fontos az együttérzés és az empátia, mert a boldogság legfőképp az együtt érző szeretetteljes társas kapcsolatokban terem.

A boldogságszint 40 százaléka saját viselkedésünkön múlik. Fele részben az öröklés határozza meg, azaz a jutalmak, a pozitív hatások észlelésére, befogadására velünk született hajlam. Tíz százalékban a helyzet adja, amikor nyerünk a lottón, összefutunk egy régi, kedves baráttal és hasonlók. Például a fogadalmak teljesítése.

40 százalék, ami rajtunk múlik!

A pozitív hatások észlelésére, befogadására való hajlam örökölt, tehát abba nem tudunk nagyon beleszólni. Van viszont 40 százalék, ami csak rajtunk múlik - azon múlik, hogy hogyan éljük az életünket. Mit tartunk fontosnak?

Vannak tanácsok, amelyek abban segíthetnek, hogy gyakrabban legyünk boldogok! A viselkedésünket azaz az életfelfogásunkat, a cselkedeteinket, saját magunkat meg tudjuk változtatni.
Ráadásul könnyen megy!

  • A tervezgetés már magában is élvezetes tevékenység, élvezzük a boldogság felé vezető utat is! Jó ha nem csak a távoli, boldogítónak vélt jövőre vetjük a  tekintetünket, hanem már menet közben is találunk apróbb örömforrásokat. Így az alkalmankénti hangulatingadozásokból, buktatókból is hamarabb kikászálódunk. Fogadjuk el, hogy hibázhatunk! Aki képesek felülemelkedni a hibákon, jobb életminőséget érhet el, mert megtanulják felvenni a kesztyűt, szembeszállni a kihívásokkal.
  • Rendszeresen találkozzunk a barátainkkal!  Vegyük fel a kapcsolatot rég nem látott kedves ismerőseinkkel. Legboldogabb emlékeink azok a percek, amelyeket szeretteinkkel töltöttünk.
  • Korlátozzuk a közösségi oldalakon töltött időt! A mások fotóinak nézegetése, az összahasonlítgatás csapdáját rejti. Úgy érezhetjük, hogy azoknak az embereknek különb az élete, mint a mienk. Kevesebbszer nézzük meg az emaileket! Kevesebb a stressz, ha csak bizonyos időközönként kattintunk a postafiókra.
  • Mindennap sétáljunk a szabadban! A természetes környezetben tett séta kedvezően befolyásolja a hangulatot és a tetterőt. A testedzés azért is fontos a lelki egészség megőrzéséhez, illetve visszanyeréséhez, mert mozgás során az agyban a boldogsághormonnak nevezett endorfin termelődik, amely jó közérzetet kelt.
  • Költsük a pénzt boldogságra! A tudományos felmérések szerint a gazdagság nem feltétlenül jár együtt valódi boldogsággal. Utazzunk, járjunk a barátaikkal vacsorázni, színházba, és egy részét fordítsuk másokra. Egy jól sikerült hétvége emléke sokáig jó érzéssel tölt el.
  • Szakítsunk időt a boldogságra, és ajándékozzuk el! Az emberek gyakran álmodoznak arról, hogy félórát valami olyan tevékenységre szánnak, ami boldoggá teszi őket. "Ha ezt a 30 percet valaki megsegítésére szánjuk, azzal sokkal nagyobb hasznot szerezünk maguknak, mert arra az időre kiszakadunk a mókuskerékből". A jócselekedet erővel tölti fel az embert, máris a következő alkalmat tervezi. Képes lesz jobban uralni, irányítani az tetteit, és elégedettebb lesz az életével.

Próbáld ki az önkéntes munkát!

Amikor szeretnénk az életünkbe egy kis boldogságot csempészni, segítsünk másokon. Az önkéntes munka során jó érzés, hogy valakinek szüksége van ránk és mi tudunk adni az időnkből, az erőnkből önzetlenül. Azzal, hogy másoknak segítünk, magunknak is segítünk. Boldogabbak leszünk és jobbnak érezzük a világunkat. Ez az egyik oka, hogy sok nagymama is önkéntes munkát végez.
Ebben az új esztendőben mindenkinek sok boldogságot kívánok!

Miskolcimami - Juli Mami

Neked ajánljuk!

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Ugrás az oldal tetejére