Jelenlegi hely

Megszületett az Év legnépszerűbb gyerekdala!

A Picur viaDAL-t, a gyerekdalok versenyét idén harmadszor rendezte meg a 6 éves Picur Rádió.

Az Európában is egyedülálló kezdeményezést a Picur Rádió, Magyarország első gyerekrádiója (http://picurradio.com) indította útjára 2014-ben Picur viaDAL néven. A dalversenyen a magyar gyerekdalokat játszó zenekarok indulhatnak.

A verseny célja a minőségi gyerekzene népszerűsítése, a gyerekek kulturális nevelésének elősegítése, új dalok születésének ösztönzése. A versenyen 12 zenekar - köztük erdélyi zenekar is- 27 dallal indult, melyek 2015. április 6-a után születtek. Idén is kizárólag a közönség szavazatai döntöttek a kialakult sorrendről. A szavazás március 21-31. között zajlott.

A nyertes, és így az Év legnépszerűbb gyerekdala cím nyertese, a közönségkedvenc a Szotyola Gyermekzenekar-Csigaházastársak című dala lett. Meghallgatható az alábbi linken:

NYERTES DAL LETÖLTÉSE

A Szotyola Gyermekzenekar (http://www.szotyolazenekar.hu/) Budapesten alakult 2013-ban. A gyermekekhez, és gyermeklelkű felnőttekhez szeretnék dal formájában eljuttatni a verseket, a mai kor hangzásának megfelelve. Repertoárjukat ezért főként megzenésített gyermekversek alkotják. Dalaikat a "Napraforgó" című gyermekverses kötet anyagából készítették.
(A kötet szerzői: Fehér Csaba, Kósa Emese, Süveg Gábor, Tóth János.)

Zenéjük a mai igényeknek megfelelően modern hangzású, rockos elemeket ötvöz.
A zenekar tagjai:
Zárda Norbert - ének, gitár, basszusgitár
Móczár László - gitár, basszusgitár
Majoros Klári - ének, furulya
Kozma Ádám - hegedű
Kőműves Attila "Jampi" – dobok


Eddigi díjaik: 2013.: VIII. Járási Ki Mit Tud, Nagykáta -1. helyezés; 2015.: X. Járási Ki Mit Tud, Nagykáta -1. helyezés, a Zsűri Különdíja

Tücsök Tóni című albumuk dobbal megfűszerezve meghallgatható ezen a linken:
https://soundcloud.com/szotyola-zenekar/sets/szotyola- tucsok_toni

Az Év legnépszerűbb gyerekdala díjátadója 2017. április 17-én a Húsvéti Nyuszikeresés avasúttörténeti Parkban rendezvényen lesz 13 órakor. A zenekar ezután egy fél órás koncerttel örvendezteti meg a közönséget.

A nyertes zenekar ugyanakkor megjelenést kap más népszerű gyerekoldalakon is, így az egyszervolt.hu és a Bogyó és Babóca fimsorozatot készítő Kedd Animációs Stúdió Youtube csatornáján is.

Vida Ágnes babapszichológus, a Kismamablog szerzője a következőket mondta a Picur Rádiónak a zene fontosságáról:
„A kisgyermekek világról alkotott tudásában nagyon fontos milyen zenét hallgatnak, a szövegértésük, a nyelvi készségeik pedig nagyon jól fejleszthetőek hallgatott mesék által. Gyermekkoromban hallgatott kedvenc gyermekdalaim egész életemben elkísértek. A Picur Rádió számomra ezt a nosztalgiát hozza vissza, egy új, modern köntösben. Hiánypótló a mai gyermeknevelésben betöltött szerepe.”

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére