Jelenlegi hely

Jövőre 10 százalékkal több jut családtámogatásra

Jövőre tovább nő a kétgyermekes családok adókedvezménye

A családok támogatása továbbra is a kormány kiemelt célja, ezt mutatja, hogy a jövő évi költségvetésben 10 százalékkal többet fordítanak családtámogatásra, mint az idén - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján. 

Novák Katalin a BabaMama Expón a fontos jövő évi változások között elsőként említette, hogy tovább nő a kétgyermekes családok adókedvezménye. Mint mondta: január 1-jétől 30 ezer forint havi adókedvezményt kapnak a kétgyermekesek. A másik fontos változás, hogy megújul, sokkal rugalmasabb lesz a bölcsődei ellátórendszer - közölte az államtitkár. A kormány célja, hogy egyetlen családnál se legyen a munkavállalás akadálya, hogy nem tudják elhelyezni három év alatti gyermekeiket - tette hozzá.

Ismertette: a hagyományos bölcsődék mellett mini bölcsődék is létrejönnek, a családi napközik családi bölcsődékké alakulnak és munkahelyi bölcsődék létrehozását is támogatják. Tovább növelik a bölcsődei helyek számát és a dolgozók bérhelyzetét is javítják - közölte. 

Fontos előírásnak nevezte, hogy kiterjesztik a bölcsődei ellátás megszervezésének kötelezettségét minden olyan településre, ahol legalább 40 három év alatti gyermek lakik vagy öt olyan gyermek, akiknek szülei igénylik a bölcsődei elhelyezést. Novák Katalin összegzése szerint a családok azt fogják érezni a jövő évtől, hogy egyre több lesz a bölcsőde típusú lehetőség és egyre kevesebb akadálya lesz a gyermekvállalásnak.

Az államtitkár szólt arról is, hogy az országban egyre népszerűbb a családalapítás, hiszen az elmúlt években 30 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, a termékenységi mutató pedig öt év alatt - 2010 és 2015 között - 15 százalékkal emelkedett. 

Akik a gyermekvállalás mellett döntenek, vagy gyermeket nevelnek, több támogatási forma közül is választhatnak, ezek között említette a vissza nem térítendő családi otthonteremtési kedvezményt, a kedvezményes hitel lehetőséget, a nemzeti otthonteremtési közösségek rendszerét, valamint hogy 5 százalékra csökkentették az új értékesítésű ingatlanok áfáját és áfa-visszatérítési lehetőséggel is élhetnek az érdeklődök. A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) adatairól szólva azt emelte ki, hogy az elmúlt háromnegyed évben több mint 30 ezer családnak ítélték meg ezt a kedvezményt, a támogatás mértéke pedig meghaladta a 67 milliárd forintot. 

A családi pótlék esetleges emeléséről szóló kérdésre válaszolva Novák Katalin azt mondta: "családi pótlék típusú juttatásnak" tartja az ingyenes tankönyvellátást és gyermekétkeztetést. Közölte: ezeket az alanyi jogon járó természetbeni ellátásokat bővítették az elmúlt években és tervezik bővíteni a jövőben is, nem az alanyi jogon járó pénzbeni juttatásokat. Hozzátette: a családi pótlék mintegy 320 milliárd forintos előirányzat évente, amit természetesen a jövő évi költségvetésben is ugyanúgy előirányoztak.

 

Forrás: MTI

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére