Jelenlegi hely

Családszervezetek I. Jótékonysági Adventi Vására

A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) kezdeményezésére, az adventi időszak nyitányaként, idén első alkalommal fognak össze családos szervezetek, közéleti szereplők, hogy egy jótékonysági vásár keretében segítsenek. A hagyományteremtő rendezvény célja egyrészt, hogy megmutassák, mekkora lehetőség rejlik a civil szférában, képesek a jó ügyek mentén összefogni, másrészt szeretnék ráirányítani a figyelmet a karácsonyi készülődés valódi lényegére. Az Imami médiatámogatóként és résztvevőként is megjelenik az eseményen.

A kézzel készült ajándéktárgyak árusításából befolyó teljes bevételt a beteg gyermekek küzdelmeit segítő Őrzők Alapítvány javára ajánlják fel. A Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványának munkatársai mindent megtesznek azért, hogy segítsék a daganatos és leukémiás gyermekek gyógyulását.

A Várkert Bazár impozáns helyszíne lesz a vásárnak, amit az advent első vasárnapja előtti szombaton, november 26-án  9-13h-ig tartanak.

A házilag készített portékákat, kézműves termékeket (lekvárok, sütemények, bejgli, mézeskalács, advent naptárak, mécsesek, szappanok, gyertyatartók, koszorúk és apró ajándéktárgyak) a civilszervezetek képviselői saját standjuknál árusítják majd

A szervezők hisznek abban, hogy egy kézzel készített meglepetés sokkal értékesebb, személyesebb lehet egy boltban vásárolt méregdrága ajándéknál. A karácsonyi ajándékvásárlást megkönnyítik a szebbnél szebb portékák kínálatával.

A vásár szervezésébe 50 civil szervezet és több neves közéleti személy is bekapcsolódott.  Az esemény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki a vásáron személyesen is jelen lesz és a látogatókkal közösen készít adventi koszorút. Az esemény díszvendégei: Novák Katalin, családügyi államtitkár és Dr. Vitályos Eszter, európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár.

Együttműködő partnerek: Várkert Bazár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Miniszterelnökség, Ringató Alapítvány, Szülők Háza Alapítvány, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Imami, Budapestimami, Képmás, Mandiner.család, Családháló, Nemzeti Borkiválóság Program, Promobox Kft., Egyedülálló Szülők Klubja, Magyar Női Unió, Budapesti NÖKK, Budaörsi Polgárok Köre, AnyaApaGyerekek, Auguszt Cukrászda, Otthon Segítünk Alapítvány

A Családszervezetek I. Adventi Jótékonysági Vására a jótékonykodás lehetősége mellett színes családi programokat is kínál: koncertet ad Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, lesz logikaland vetélkedő, egész délelőtt lehet majd kézműveskedni, együtt énekelni, mondókázni Gróh Ilonàval és a Ringatósokkal, valamint fellépnek az Újbudai Babszem Táncegyüttes és a Petőfi Musical Stúdió növendékei is és részt vesz több híresség, közéleti szereplő is.

Az eseményről kézműveskedéssel egybekötött sajtótájékoztatót tartott a Szülők Házában október 27-én Novák Katalin családügyi államtitkár (EMMI), Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke, Ugron Zsolna, a Várkert Bazár kommunikációs vezetője, és Király Nóra, a FICSAK alapítója, a vásár életre hívója.

Novák Katalin előremutató kezdeményezésnek nevezte a családszervezetek első adventi jótékonysági vásárát.  Kiemelte, hogy Magyarországon valódi társadalmi támogatottság, bázis van a családszervezetek mögött. Ez a civil összefogás olyan fontos értékeket közvetít, mint az egymásra figyelés és a segítségnyújtás.

Ugron Zsolna, a Várkert Bazár kommunikációs vezetője elmondta, hogy örömmel adnak helyszínt a jótékonysági rendezvénynek,  és egy kiegészítő akcióval is hozzájárulnak a sikeréhez: november 26-én 50%-os kedvezménnyel látogatható a karácsonyi kiállításuk.

További információ

Halász Kinga, Budapestimami

Neked ajánljuk!

Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Mindjárt itt az Apák napja! Magyarországon az Apák napját június harmadik vasárnapján tartjuk, idén június 16-ra esik. Ez az a nap, amikor végre a kedves édesapák is kapnak egy kis figyelmet és törődést, rukkoljunk hát elő valami emlékezetessel! Hiszen megérdemlik, hogy ezen a napon kicsit lazítsanak és jól érezzék magukat. Ha egy kis inspirációra van szükséged, íme 5+1 tuti ötlet, hogyan töltsétek el ezt a napot.
Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Mókás könyv az étkezésről a 105 éve született Richard Scarry rajzaival.
Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Csakis olyat, amit Te magad is elfogadnál! Belegondoltál már, mit jelenthet neki hazacipelni 3 tálcát az osztály nevével feliratozvam 2 vázát és számtalan bögrét minden évben? 
Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Az olvasás maga, a titkok és kalandok világába való repülés. De hogy repüljön egy, az olvasást most kezdő gyerek? Különlegesen szerkesztett könyvekkel segíthetünk nekik. Segítünk a választásban!
Ugrás az oldal tetejére