Jelenlegi hely

Fürkész család

Beküldő lakhelye: Borsod megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Ahogy néz mindent tudni akaró szemekkel, ahogy békésen szuszog és kacag álmában, ahogy hív, ha magára húzza a takarót és nem tudja leszedni. A sok kis apró öröm, ami összegzi a legnagyobbat, az hogy itt van velem.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Ő még kicsi és nem tud beszélni, így a legnehezebb, hogy megtudjam, mi a problémája épp és megértsük egymást. Valamint úgy tudjam elmagyarázni, mi miért van így, mégha neki nem is tetszik, hogy megértse.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Egyszerűen kíváncsi vagyok, mivel még nem szembesültem sok dologgal a gyereknevelés kapcsán, viszont már megtapasztaltam, néhány esetben, hogy utólag mi lett volna jobb. Szeretnék előre felkészülni a legnehezebb helyzetekre, tapasztalatokat gyűjteni, mi lehet a legmegfelelőbb megoldás a felmerülő problémákra és így magabiztosabban felnevelni a gyermekem, mert úgy gondolom, erre szüksége van.

 

A feltöltött kép illsuztráció, nem a pályázó saját képe.

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére