Jelenlegi hely

Aibe család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni, ahogy fejlődnek.

Látni ahogy fejlődik. Egyre több mindent megismer, elsajátít, megtanul. Bence 3 éves. Nagyon jól megfigyelte mikor édesanyja süteményt készít. Ha sütés van mindig ott szorgoskodik, kever, hozzáad,nyújt. A WC-t is nagyon szépen használja. Eleinte fellépő segítségével ráült, de pisilni most már szépen állva teszi. Született egy hugica. Nagyon szereti, óvja. Az óvodában is büszkén mondja, hogy van egy húga. Már a bölcsődében is, de az óvodában történteket is szépen elmeséli. Voltak a bölcsődébe tanulók. Szinte soha nem tudtam volna meg, de ő mesélte, hogy vannak a lányok. xy nevű sokat játszott vele. Akkor a kisgyermeknevelő, gondozónőt megkérdeztem, hogy milyen lányokról beszélhet. Így tudtam meg.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

Megtegye amit kérek. Számtalanszor kértem, Bencét hogy maradjon csendben, mert testvére aludna v. alszik, de ő mindig hangosan beszél. Előfordult, hogy erősen rákiabálva sem volt eredményes. Nem hajlandó az esetek túlnyomó részében ilyenkor halkabban lenni. Előfordul a hiszti, a dac, az ellenállás. Megesett, hogy nem szerettet volna menni a mamához, de muszáj volt, mert szülőknek elfoglaltsága akadt. Nagy nehezen apa megy a mamihoz javítani vmit "füllentéssel" sikerült rávenni. (mert ügye ő is jön szerelni) Nem akarok fürdeni! Gyakran megesik. Ilyen szinte minden héten egy nap van. Szépen elmagyarázom, hogy fürdeni kell. A válasz nem akarok fürdeni!!! Van, hogy éppen mesét néz. Ekkor mondom neki, "Hogy na akkor most kikapcsolom és ma már nem nézhetsz semmit". Nem hatja meg ez a büntetés. "Jól van nyugodtan kapcsold ki" Ezen esetek vége mindig az, hogy megfogom a kezét besétálunk a fürdőbe és kiabálással, sírással tarkítva megfürdetem.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Úgy érzem, szükség van valami használható új ismeretre, tudásra, hogy igazán jól érezze magát mindenki a családban. Az említett konfliktusok miatt gyakran kicsit feszült a hangulat a családban. Alkalmaztam azt a büntetést, hogy ha nem csinálja azt amit kérek akkor nincs ez meg az. Éreztem és érzem, hogy nem jó megoldás, de megpróbáltam. Manapság egyre inkább kudarcba fullad az ilyen ultimátum. Dac, hiszti a vége.

Neked ajánljuk!

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére