Iskolás lesz a gyerekem!

Sok tízezer kisiskolás kezdi meg egy hónapon belül a nagy kalandot, az általános iskolát. Mindegyikük okos, többségük nagyon kíváncsi, de ha hinni lehet a statisztikáknak, szinte mindegyikük fél az iskolától. Persze nem rettegésről van szó, de az ismeretlen egy 6-7 éves gyermeknek legalább olyan félelmetes, mint amennyire vonzó.

A nagy kérdés, hogy a belső vágyaik és félelmeik mellett ezek a gyermekek mennyire sajátították el azokat a készségeket, amelyek iskolaképessé teszik őket. Persze azok a gyerekek, akik szeptembertől beülnek az iskolapadba, mindannyian iskolaképesek. Erről elvileg a szakmailag felkészült óvodai nevelők és pedagógusok gondoskodtak, és döntöttek. Sok szülő azonban aggódik, nem kellene-e esetleg még egy év óvoda a – most már csak kevés kivétel mellett kötelezően 6 éves kortól iskolaköteles – gyermekek védelmében.

Erről persze nem a szülő dönt. Azt, hogy a gyermek megfelel-e az iskolai tanulmányi követelményeknek fizikailag és szellemileg, már megállapították jó fél éve az óvodában. Ha a gyermek május 31-ig betöltötte a hatodik életévét, és alkalmas az iskolára, elméletileg kötelező számára az iskola, és kétségkívül a szülők már tavasszal be is íratták a választott intézménybe. Azok a gyermekek, akik május 31. és augusztus 31. között töltik be a hatodik életévüket, és kétség merül fel esetükben, a nevelési tanácsadó vagy a rehabilitációs bizottság döntése értelmében még egy évet maradhatnak az óvodában.

A szülők részéről persze érthető, hogy úgy érzik, ők jobban tudják, mennyire felkészült a gyermekük, mennyire lesz képes elviselni a szokatlan órai ülést, mennyire lesz képes elviselni a tanulmányi terhelést, és mennyire lesz képes lépést tartani a többiekkel. Ezek a kétségek még akkor is lehetnek jogosak, ha a gyermek minden szempontból iskolaérett.

Ez a gyakran idézett szó elég sok mindent jelent:

• legalább 15 percig képes egy dologra figyelni, még ha nem is érdekfeszítő a számára – ezt hívják szándékos figyelemnek –, emlékszik a korábban látott és hallott élményekre és felidézésükre.
• Emellett az iskolás gyermektől elvárják, hogy képes legyen rövid versek, mesék megjegyzésére, és a kapott utasítások követésére.
• Az iskolaérett gyermek képes kifejezni magát egyszerű és összetett mondatokban, a beszéde érthető, a rajzolás nem idegen tevékenység a számára, és a kézügyessége elégséges, hogy megtanulja a kézírást.
• Az egyszerű számok között eligazodik, tisztában van olyan alapvető fogalmakkal, mint a sok vagy kevés.
• Elvárás, hogy érzelmeit képes legyen szabályozni, képes legyen alkalmazkodni más emberekhez.
• Léteznek még az iskolaérettségnek fizikai kritériumai, bizonyos testmagasság, testtömeg, a növekedés mellett is kiegyensúlyozott alkat, hogy a gyermek fizikailag is bírja a megnövekedett terhelést.

Ez utóbbiért, a fizikai kritériumokért a pedagógus és a szülő kevesebbet tehet, ha ilyen probléma van, ott általában egyértelmű, hogy várni kell. Így összefoglalva már kissé ijesztőbb a kép, hiszen a gyermekek szellemileg sokkal könnyebben válnak iskolaéretté, mint érzelmileg. Nem véletlen, hogy utóbbiban valóban a szülőkre hárul a felelősség jelentős része.

De még így is az iskolába kerülő gyermekek nagy többsége – a fenti ismérveket végiggondolva – egyértelműen képes az iskolai feladatok elvégzésére, és a tanulmányok folytatására.

Az a kutatások szerint igaz, hogy két iskolába kerülő elsős gyermek között akár 5 év is lehet a szellemi különbség, ami annyit tesz, hogy míg egyes hat évesek négy éves korúnak megfelelő, addig mások akár 9 évesnek megfelelő szinten is állhatnak.

A kisiskolások tanítóinak azonban részben éppen az a feladata, hogy ezeket a különbségeket szép lassan kiegyenlítsék. Ahogy a teljes közoktatási rendszer feladata az, hogy a gyermekek közötti különbségekre jóval később is figyelemmel legyen.

Ha egy gyermek mégis túl korán kerül iskolába, annak egyértelmű jelei vannak a szakértők szerint: gyors fáradékonyság fizikai és szellemi tevékenységek során, koncentrációs problémák, túlzott játékosság vagy éppen passzivitás. Ha ezt a szülők és pedagógusok – igen, így közösen – nem kezelik megfelelően, annak valóban lemaradás, motiválatlanság, és kudarcélmény lehet a következménye. Ha ilyet tapasztalunk, számos szakértő és segítő szervezet képes a segítségre készségfejlesztéssel, tanácsadással. Anélkül pedig, hogy gyermekfelkészítő kisokost készítenénk, érdemes lehet a gyermekkel olyan játékos feladatokat végezni – együtt akár az egész család –, amelyek a finom motoros készségek és a figyelem, koncentráció javításban segíthetnek. A rajzolás, a cipőfűző kötés, úszás, és általában a figyelmet igénylő sportos játékok mind segíthetnek. Illetve – bár van, aki szerint ez ördögtől való – a kornak megfelelő számítógépes, okostelefonos készségfejlesztő alkalmazások használata is szóba jöhet. A ma már minden pályakezdőtől elvárt informatikai készségek gyors elsajátítása szempontjából legalábbis nem hátrány, de a közoktatás digitalizációja miatt a következő években egészen biztosan az iskolában is előnyt jelent majd.

Hogy aztán mennyire reális elvárás egy hatévestől, hogy hirtelen naponta többször, fegyelmezetten, és figyelmesen üljön végig 45 perces órákat, amikor ez még felnőttként sem mindig könnyű, az egy fontos, de igazából nehezen megválaszolható kérdés. Annyi bizonyos, hogy az óvodai foglalkozások után mindez nagy szakadékot jelenthet sok gyermek számára.

Ami persze nem azt jelenti, hogy félóránként szünet lesz. Sokkal inkább azt, hogy a valóban terhelést jelentő tanulmányi 30 percek után további negyed órát játékos, pihentető, esetleg a gyermekek szellemi képességeit regeneráló időtöltés követheti. Ha a dolog beválik, a jövőben az elsős és másodikos osztályokban ez általános gyakorlattá is válhat.

Forrás: csalad.hu