Jelenlegi hely

Gyermeknapi ingyenes programok várják az érdeklődőket országszerte

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón bejelentette: gyermeknapi programokkal, egyebek mellett interaktív tárlatvezetéssel várják budapesti és vidéki múzeumok a családokat vasárnap. Számos múzeum díjmentes belépést biztosít nemcsak a diákoknak, hanem a kísérő szülőknek is - mondta.

Hoppál Péter közölte, több mint húsz állami fenntartású budapesti és vidéki intézmény az ingyenes belépésen túl különböző foglalkozásokkal is várja a gyermeknapi látogatókat a "családok napján".

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

A kormány azt akarja elérni, hogy minden gyerek hozzájuthasson a kulturális értékekhez, függetlenül attól, milyen anyagi körülmények között élő családban él - mondta.

Azt hangoztatta, a gyerekek fizikai fejlesztése mellett az érzelmi intelligencia fejlesztése ugyanolyan fontos, ezért azt minden fiatal számára biztosítani akarják. Úgy fogalmazott, a kultúra jelenléte a fiatalok életében segíti kreativitásuk fejlesztését, így versenyképesebb felnőttekké válhatnak. Emlékeztetett arra, hogy egy 2000-ben hozott rendelet értelmében a 26 évesnél fiatalabbak díjmentesen látogathatják a múzeumok állandó kiállításait minden hónap egyik hétvégéjén. A kedvezményt 2014-ben bővítették, és a 18 évesnél fiatalabbak két kísérőjét is ingyen fogadják a kulturális intézmények. Ez azt jelenti, hogy havonta egyszer minden család ingyen juthat el valamelyik múzeumba - mondta.

A vasárnapi programsorozatban részt vevő intézmények közül megemlítette az államtitkár a sajtótájékoztatónak helyet adó Néprajzi Múzeumot, ahol egy "felfedezőcsomag" keretében mutatják be az intézmény kincseit a látogatóknak, továbbá múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartanak a Betlehem - a nagy dolgok a jászolnál történnek című kiállításhoz kapcsolódóan.

 

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Gyermeknapi ingyenes programok várják az érdeklődőket - a kormany.hu listája szerint - Budapesten a Nemzeti Galériában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a mesemúzeumban, a Kassák Múzeumban, a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Ludwig Múzeumban, a Bajor Gizi Színészmúzeumban, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, a Semmelweis orvostörténeti múzeumban, a Magyar Természettudományi Múzeumban, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban, a Néprajzi Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban és a Nagytétényi Kastélymúzeumban; vidéken Széphalomban a Magyar Nyelv Múzeumában, Sárospatakon a Rákóczi Múzeumban, a vajai Vay-várban, a nyírbátori Báthori István Múzeumban, Balassagyarmaton a Palóc Múzeumban, Gyöngyösön a Mátra Múzeumban, Zircen a Bakonyi Természettudományi Múzeumban, valamint a szentendrei és a szennai skanzenban. Az egyes múzeumi programokhoz előzetes regisztráció szükséges.

 

Forrás: kormany.hu

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére