Jelenlegi hely

A hétvégén tartják a logopédia európai napját

A hétvégén tartják a logopédia európai napját, amelynek keretében az érdeklődők országszerte felvilágosító előadásokat hallgathatnak, érzékenyítő programokon, tudományos konferenciákon vehetnek részt, beszéd- és nyelvi játékokat tanulhatnak és intézményeket látogathatnak.

A Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége Egyesület (MLSZSZ) közlése szerint az egyesület ernyője alatt szervezett programoknak az a céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet a szakmában felhalmozott tudás, tapasztalat össztársadalmi hasznosságára.

Nem csak a kisgyerekeknek, hanem az idősebb korosztálynak is szüksége lehet logopédusra - mondta Fehérné Kovács Zsuzsanna, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetségének elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán. Kifejtette: azoknak kell szakemberhez fordulniuk, akik az anyanyelv normáit nem tudják elsajátítani, például eltérés tapasztalható náluk a beszédben, a hangképzésben, illetve nyelészavaraik vannak.

A szakember erről annak kapcsán beszélt, hogy március 6-a a logopédia európai napja, aminek alkalmából hétfőn országszerte programokkal várják az érdeklődőket.
Fehérné Kovács Zsuzsanna elmondta: gyerekek esetében akkor kell szakemberhez fordulni, ha a gyerek két éves koráig nem tanul meg 50-70 szót. Ez az úgynevezett "kritikus szókincs", amely a nyelv épülésének alapját biztosítja. Közölte, a gyerekek körülbelül 75 százalékánál nincs probléma a beszédfejlődéssel, a maradék 25 százalék felénél is csak a lassabb fejlődés az oka a lemaradásnak. A többieknél pedig meg kell vizsgálni, hogy a gyerek mennyire érti az anyanyelvét - fűzte hozzá.

Március 6-a 2004 óta a logopédia európai napja az Európai Unió Logopédusainak Állandó Bizottsága kezdeményezésére. Magyarországon 2012-től tartanak ezen a napon rendezvényeket, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet a kommunikációs zavarok sokféleségére és azoknak az egészségre, az életminőségre gyakorolt hatásaira, valamint a logopédiával kapcsolatos kérdésekre. 

Mivel a logopédia európai napja, március 6-a az idén vasárnapra esik, a szakma által felkínált "Nyitott kapuk" program keretén belül a rendezvények ezen a hétvégén és a jövő héten is zajlanak. 

A részt vevő intézmények listájáról, a részletes programokról a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége Egyesület honlapján (www.mlszsz.hu) található további információ. 

 

Forrás: MTI (2016.03.04. / 2016.03.06.)

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére