Jelenlegi hely

CSOK: kérdések és válaszok

Te is szeretnél élni a Családi Otthonteremtési Kedvezmény lehetőségével? Felmerültek kérdéseid, amelyekre eddig nem kaptál egyértelmű választ? Most segítséget kaphatsz a tájékozódásban!

Az alábbiakban a CSOK igénylésével, folyósításával kapcsolatban eddig beérkezett állampolgári és sajtó kérdéseket és az azokra adott válaszokat olvashatod.

Feltétele-e az államilag támogatott hitelnek, hogy ne szerepeljen az igénylő KHR listán?

Ha feltétele, de csak az egyik házastárs szerepel abban, akkor megkaphatják-e a hitelt, illetve legalább a CSOK-ot? Egyik házastárs sem lehet hátralékos hiteladósként a KHR-ben nyilvántartva (1 évig visszamenőleg). A CSOK igénylésére ugyanakkor ez a kizáró feltétel nem vonatkozik.

Feltétel, hogy a kedvezmény igénylése előtt minimum 180 napot töltsenek el a kérvényezők hivatalos munkaviszonyban.

Ez a szülők mindegyikére igaz kell, hogy legyen? Illetve sokan keveslik a 180 napot, amely így “visszaélésekre” adhat lehetőséget. Párok esetében elég, ha az egyik szülő rendelkezik a szükséges biztosítási feltételekkel. Ami az időtartamot illeti, a három gyermek után járó 10 milliós összeg esetében annyiból szigorúbb a feltétel, hogy a 180 nap munkaviszony mellett további másfél év biztosítási időszaknak is folyamatosan fenn kell állni (ez nem kell feltétlenül munkaviszony legyen, ideszámít pl. a GYED-en, szakképző iskolai vagy középiskolai tanulói, illetve felsőoktatási hallgatói jogviszonyban vagy álláskeresési támogatásban töltött idő is).

A tízmillió forintos támogatás mellé “kötelező” felvenni a +10 millió forintos hitelt is? Mennyi idő alatt kell legfeljebb törleszteni?

Nem, a CSOK önállóan is igényelhető, viszont a kamattámogatott hitel csak akkor vehető fel, ha a 10 millió Ft összegű CSOK-ot is igényli egyidejűleg a család. A kamattámogatás futamideje legfeljebb 25 év lehet, ennyi idő áll rendelkezésre főszabály szerint a visszafizetésre is.

További 100 kérdés és válasz a CSOK-ról

Mindent a CSOK-ról a FB-on

Forrás: csalad.hu

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére