Jelenlegi hely

Egyedi (pénztárca kímélő) ajándék ötletek kartonból

Amikor ajándékozásról van szó, az ember mindig vesz egy csomó dolgot a boltban, hasznosakat és a gyerekek vágyainak megfelelőt, de míg kicsik addig nincsenek kérések én pedig jól ki tudom használni, hogy valami nagyon személyeset, nagyon egyedit adjak neki. Nem tudom meddig lehet ezt csinálni, 8 évesen a táblagép  helyett nem hiszem, hogy örülne egy papírkartonból kivágottnak, de egyenlőre még elvarázsolom a saját kreálmányaimmal :)

 

Nem is gondoltad, hogy a karton doboz is lehet hasznos ajándék? Megmutatjuk neked, hogy mi hogyan varázsoljuk át őket a gyerekek legnagyobb örömére. 

Konyha

Kisfiam nagyon szeret segíteni a konyhában. Mindenképpen szerettem volna neki kis konyhát, hogy kedvére főzőcskézhessen. Amiket a boltokban, vagy a neten láttam, vagy túl alacsony volt (féltem, hogy hamar kinövi), vagy az ára volt túl magas nekünk. Így lett a kartonkonyha. Hozzá kell tennem, hogy odáig volt érte a 2 évesem! Pikk - pakk kész volt, összeragasztottam, majd szikével kivágtam az ajtókat. A mosogató egy ritkán használt tárolódoboz lett, aminek a helyet akkor méretűre vágtam, hogy ne essen bele. A csap és a fogantyúk, illetve a sütő gombjai (forgathatóak - a hátuljára ragasztottam egy csavart, majd átdugtam a dobozon és a hátuljára anyát tekertem :) ) a férjem munkahelyén keletkezett selejtes porszívó alkatrészekből lettek. Ha kész az alap, bárhogy fel tudjuk turbózni (nekünk natúr maradt egyenlőre, de szeretném én is kicsinosítani, ide kattintva megleshetsz egy már kész szuperkonyhát); lefesthetjük, bevonhatjuk öntapadós tapétával, illetve csomagolópapírral is. A sütőnek a tetejét akár alufóliával is be lehet vonni, ha inox típusút szeretnénk ;) és ha ráragasztunk pár kiselejtezett CD-t, vagy körberajzoljuk, kész is a tűzhely. Ha idővel alacsony lesz neki, egyszerűen csak alá pakolok egy laposabb kartont.

Bábszínház

4 éves unokahúgom sk karácsonyi ajándéka volt pár éve ez a bábszínház, melynek 3+1 színtere lett és egy nagyobb méretű tv dobozának három oldala alkot. (A hajtásokat rögzítettem hátul, hogy ne csukódjon le.) Igazából összesen kb. 1 nap alatt lett kész, mert elég későn jött a szikra, így itt-ott kicsit összecsapott és hiányos lett. Az első helyszín egy házikó, majd egy erdő, a harmadik pedig egy kastély lett. Az egész hátulját pedig ezüst és arany, fényes csomagolópapírral vontam be, így lett egy +1 színtér, amit a fantáziájára bíztam, hogy mire használ. A házikó részt a virágoskerttel pasztellkrétával rajzoltam meg és hajlakkal nagyjából rögzítettem, hogy később ne fogjon. A többi rész mind kartonpapír. A csillagokat pedig grátiszként fluoreszkáló festékkel is lefestettem, így világítanak a sötétben.

      

A kastélyhoz egy királykisasszonynak korona is jár! :) Egy arany és egy ezüst korona kartonból, karton ékkövekkel, valamint egy szakadt, selejtes karácsonyi boa új életet kezdett a korona alján, csak, hogy az összhatás még királyibb legyen.

Az erdei lakók közkedvelt mesekönyvekből ismerős figurák lettek. Egyszerűen vastagabb papírra megrajzoltam és kivágtam. A bokrokon a bogyók lyukasztóval készültek.

Házikó

Ez a házikó talán a legnagyobb siker az eddigiek közül. Ebből a hatalmas, 80x80x120-as dobozból bármit ki lehet hozni. Bármivé alakíthatjuk, bármit ráfesthetünk, bármivel bevonhatjuk, vagy hagyhatjuk, hogy a gyermek hadd rajzolja, fesse tele fantáziájára bízva. A miénkből házikó lett. Ajtó, 3 ablak. Elkövettem egy hibát, az ajtót teljesen kivágtam. Ez annak nem jelenthet gondot, aki pont így akarja, de én nyitható/zárhatóra szerettem volna.

Mindegy, ha már megtörtént, kilyukasztottam az ajtót és a házon a helyét, majd madzaggal felkötöttem. A tető piros fénymásolópapírral lett bevonva és alkoholos filccel megrajzolva. A kémény egy itthon talált dobozból készült, szintén így lett bevonva. A házat pedig fehér A3-as papírokkal borítottuk, amit jól beragasztóztunk és még vastag ragasztószalaggal is megerősítettünk. Biztos van egyszerűbb, befedésre alkalmas papír is, de mi abból dolgoztunk, amit itthon találtunk.

Levim egyik kedvenc mesekönyvéből ihletet merítve, Bogyó ház lett a ház egyik fele. Előszeretettel ragasztgatja a matricáit is rá. Két oldala még üres a háznak és az eleje is még befejezetlen, de reményeim szerint hamarosan beilleszthetem a végleges verziót is ide.

Busz

Nagy jármű- és ezen belül is nagy buszimádat van nálunk. Levi szerette nézni a Barney buszkészítős részét és a Wheels on the bus dalt is már kívülről fújja. :) Ezekből jött az ötlet, hogy Levinek készítsek egy buszt. 2 db, 40x50-es dobozt ragasztottunk össze és ezt is fehér A3-as papírral vontuk be. A lámpája alu szószos edényke (grill cucc) és piros karton, a kerekei pedig CD lemezek. A kormánya egy papírtányér, amit tiplivel erősítettem a két doboz közé, így forgatni is tudja. A busszal pedig úgy tud közlekedni, hogy megemeli és indulhat is.

Az ajtót az egyik felén időközben kivágtuk, így ki-be tudja csukni és ki-be tud járni. Macera volt neki is, hogy mindig rá kellett emelni, ha használni akarta és le kellett emelni róla, ha megunta. Most akkor jön-megy, amikor szeretne.

 

Kandalló

Tavaly karácsonykor ez a kandalló volt a meglepi. Erről a kandallóról és hasonlókról, ide kattintva is olvashatsz. Ez a kandalló szintén 40x50cm-es dobozokból áll össze, fehér papírral bevonva és piros fénymásolópapírból kívágott "téglákkal" díszítve. A tetején a hó egy fehér frottír törölköző, a brikettek kéztörlőpapír gurigákból állnak, a "tüzet" pedig egy ásványvizes palackba tett bicikli hátsólámpa villogása teszi élethűvé.

Repülő

Gondolom feltűnt, hogy ez nem az én művem, (nekem nincs ilyen pöpec fényképezőm ;) de annyira jópofa, ide illik és szerintem otthon is simán elkészíthető. A következő projektem biztosan ez lesz! Ha megvalósítom, azt is megosztom veletek.

Remélem, hogy tetszettek és tudtok meríteni ezekből az ötletekből! Ha bármelyiket megcsinálod, vagy ha már van készen saját, egyedi ötleted, ami kartonból, vagy papírból készült, és szívesen megosztanád velünk és más anyukákkal, töltsd fel ide a hozzászólásba!

Természetesen, ha nem meglepinek készül, a gyerkőc is be tud segíteni az elkészítésbe. Kellemes időtöltést!

Z.K. Emese - Kecskemétimami

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére