Jelenlegi hely

Gabonagolyókat vizsgált a Nébih

Kakaós- és csokoládés bevonatú gabonagolyókat ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a vizsgált 21 termék közül egynél találtak élelmiszerbiztonsági hibát - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.

A kifogásolt termék a ROLLO kakaós bevonómasszával bevont gabonagolyó volt, amelyben a transz-zsírsav tartalom 100 gramm zsírra számítva 40,44 százalék volt a maximálisan megengedett 2 százalékkal szemben.

A hatóság azonnali hatállyal elrendelte a termék forgalomból történő kivonását. Emellett a hivatal kötelezte a termék első magyarországi forgalmazóját, a Scandic Royal Kft.-t, hogy a romániai gyártótól származó összes, "részben hidrogénezett növényi zsír" összetevőt tartalmazó terméket vonja ki a forgalomból.

Gabonagolyó

Több vizsgált termék tartalmazott nem megengedett színezéket, illetve adalékanyagot, ezeket a gyártóknak haladéktalanul le kell cserélniük.

Kisebb jelölési hibák miatt több termék esetében is figyelmeztetni kellett az élelmiszer-vállalkozásokat. Gyakori problémának számított, hogy a termékspecifikációban és a terméken feltüntetett összetevők százalékos mennyiségei nem voltak azonosak. Szintén több kakaós- és csokoládés gabonagolyó jelöléséről hiányoztak a tápanyag-összetételre és az egészségre vonatkozó állítások feltüntetését kiegészítő információk.

A vizsgált 21 termékből 7-nél várható élelmiszer-ellenőrzési bírság kiszabása, amelynek a várható összege összesen 1,4 millió forint lesz. A többi terméknél figyelmeztetést kaptak az élelmiszer-vállalkozók.

 

Forrás: MTI

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére