Jelenlegi hely

ÁNTSZ: folytatódik a védőnői méhnyakszűrési program

Folytatódik a védőnői méhnyakszűrési program, amelynek az a célja, hogy az érintett nők a lakóhelyükhöz közel, az alapellátás keretében érhessék el ezt a szűrővizsgálatot.

Az elmúlt két évben a védőnők segítségével csaknem 54 ezer nő vett részt vizsgálaton, és 1600 esetben fedeztek fel valamilyen kedvezőtlen elváltozást náluk.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2013-ban indította útjára azt az európai uniós programot, amely a védőnői méhnyakszűrést országossá terjesztette ki, célja pedig az, hogy a méhnyakrák okozta halálozás jelentősen csökkenjen Magyarországon.

Kórházi folyosó

A projekt közvetlen célkitűzése az volt - tették hozzá -, hogy a védőnők hatékonyan vegyenek részt a körzetükben szervezett méhnyakszűrésben és alkalmasak legyenek önállóan a vizsgálatot elvégezni. Az elmúlt két évben 2400 védőnő vett részt az ehhez szükséges képzésben, közülük már 1500-an végezhetnek szűrést.

Közölték azt is, hogy a program indulása óta a védőnők csaknem 54 ezer méhnyakszűrést végeztek el, az esetek kétharmadában a vizsgálat eredménye negatív lett. A szűrések negyedénél volt szükség további vizsgálatra vagy ismételt kenetvételre. Az esetek hat százalékában valamilyen gyulladásos betegségre derült fény. A daganatgyanús eredmények aránya 3 százalék körül alakult, ami 1600 esetet jelent. Ők azok a nők, akiknél az időben felfedezett elváltozás eredményesen kezelhető - olvasható az ÁNTSZ közleményében.

A méhnyakszűrés kiterjesztését segítő uniós projekt októberben véget ért ugyan, de a program folytatódik, és azokon a településeken, ahol az ehhez szükséges képesítést a védőnő megszerezte, a szűrés zavartalanul folytatódhat. Az ehhez szükséges forrást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár biztosítja. A szűrési tevékenységhez szükséges engedélyek megszerzése, valamint a személyi és tárgyi feltételek biztosítása a védőnői szolgálatot működtető egészségügyi szolgáltató feladata.

A cél, hogy 2018 végéig lehetőség szerint minden védőnő szerezze meg a népegészségügyi célú méhnyakszűrés végzéséhez szükséges képesítést. Az ÁNTSZ kitért arra is, hogy a népegészségügyi célú méhnyakszűrés tantárgyként beépül a felsőoktatási képzésbe is, és a 2014/2015-ös tanévben felvett védőnőhallgatók már így kapnak diplomát.

 

Forrás: MTI

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére