Jelenlegi hely

Kutatók éjszakája

Országszerte 41 városban több mint 2 ezer program várja az érdeklődőket

Országszerte 41 városban, 150-nél is több helyszínen mintegy kétezer program közül válogathatnak az érdeklődők pénteken a 10. Kutatók éjszakáján, a rendezvénysorozatra idén 60-70 ezer látogatót várnak - mondta el Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán Budapesten.

A sajtótájékoztatón Kardon Béla, a teljesen ingyenesen látogatható rendezvénysorozat szakmai vezetője hangsúlyozta, hogy a Kutatók éjszakája célja közelebb hozni a természettudományt a társadalomhoz és népszerűsíteni a kutatói életformát.

A Bay Zoltán Kft. Budapesten többek között drónbicikli-bemutatóval, elektrolízises zsiráffestéssel és lézershow-val készül a Kutatók éjszakájára, míg Miskolcon a 70-es és 80-as évek számítógépes játékaival, Szegeden pedig a baktériumok és algák világával ismerkedhetnek a látogatók - ismertette az állami tulajdonban lévő vállalat programkínálatát Grasselli Norbert.

Kollár László, a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektor-helyettese köszöntőjében arról beszélt, hogy a tudomány nem zárkózhat be saját szűk köreibe, utat kell találni mind a társadalom, mind a gyerekek és a döntéshozók felé is.

A Kutatók éjszakáján az egyetemre érező látogatók 99 izgalmas program közül választhatnak, így például többet tudhatnak meg a hídépítésről, a mobil alkalmazások fejlesztéséről és az atomenergiáról is - tette hozzá.

Hatodik alkalommal vesz részt a Kutatók éjszakája programjaiban a mintegy kétezer kutatót, mérnököt és informatikust foglalkoztató Ericsson Magyarország, amely pénteken délután és este megnyitja egyébként szigorúan zárt kutatólaborjait a nagyközönség előtt, valamint különféle bemutatókkal is készül.

Jakab Roland, a mobilhálózatok fejlesztésével foglalkozó vállalat ügyvezető igazgatója elmondta: idén kiemelt eseményként kezelik a Roboskicc Challange elnevezésű rekordkísérletet, amelynek keretében legalább 500 gyermekek és felnőttek által újrahasznosított anyagokból épített firkarobotot várnak egy nagyszabású közös rajzolásra.  A megmérettetésre továbbra is lehet jelentkezni, a robotok felépítésére pénteken a helyszínen is lesz lehetőség.

Az eseményen bemutatták a sajtó képviselőinek a Bay Zoltán Kft. csomag- és emberszállításra is alkalmas drónbiciklijét, amelyet a fejlesztőcsapat 2016 folyamán már magánszemélyek által is megvásárolható, teljesen biztonságos formában szeretne piacra dobni várhatóan 100-120 ezer eurós (mintegy 31-37 millió forint) áron.

Szintén látható volt működés közben a BME számos versenyen díjazott, sűrített levegővel hajtott pneumobilja, a komoly sebességre is képes környezetbarát járművet Farkas Zsolt egyetemi adjunktus mutatta be.   

A Kutatók éjszakája az Európai Uniós Marie Sklodowska-Curie Akció (MSCA) keretében valósul meg kontinens-szerte szeptember negyedik péntekén, az alkalomra idén 280 városban készülnek különböző tudománynépszerűsítő programokkal.  2015-ben az Európai Bizottság központi szerdai rendezvényére két magyar kutató is meghívást kapott: Szabó Ferenc, a Pannon Egyetem adjunktusa világítástechnikai bemutatót tart, míg Zsíros László Norbert, a Szertár internetes blog alapítója látványos kísérletek végez a brüsszeli közönség előtt.

 

Forrás: MTI

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére