Jelenlegi hely

Az IKEA visszahívja a PATRULL éjjeli világítást áramütés kockázata miatt

Az IKEA arra kéri látogatóit, hogy akik PATRULL éjjeli világítást vásároltak, azonnal fejezzék be annak használatát, és vigyék vissza bármelyik IKEA áruházba, ahol a teljes vételárát visszakapják.

Az IKEA egy olyan esetről szerzett tudomást, hogy amikor egy kisfiú a PATRULL éjjeli világítással játszott és megpróbálta azt kihúzni a konnektorból, a burája leesett. A kisfiút áramütés érte, kezén látható sérülések keletkeztek.

Bármely esetben, amikor IKEA-termékkel kapcsolatban baleset merül fel, azonnal intézkedünk. A terméket még azon a napon kivontuk a forgalomból, amikor az esetről jelentést kaptunk, és a vizsgálatot is azonnal megkezdtük. Több mint 600 PATRULL éjjeli világítást teszteltünk, és rendben találtuk azokat. Ennek ellenére az IKEA úgy döntött, hogy minden PATRULL éjjeli világítását visszahívja a további lehetséges esetek megelőzése érdekében.

A PATRULL éjszakai világítás 2013 óta kapható Európában és Észak-Amerikában.


PATRULL éjjeli világítás csatlakozó dugó

 

A teljes visszatérítéshez nem szükséges a nyugta bemutatása. További információ kérhető az IKEA ingyenesen hívható központi telefonszámán: +36 1 460-31-60.

Az IKEA elnézést kér az okozott kellemetlenségekért!

 

Forrás: ikea.hu

Fotó: ikea.com

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére