Jelenlegi hely

nyár van nyár...

Wieland Mariann vagyok Somogy megyéből. Férjemmel nagyon szerettünk utazni, ezért úgy gondoltuk, hogy a kisfiúnkkal is megkedveltetjük az utazás élményét és a víz szeretetét. Mivel somogyi lányként, majd családanyaként is rajongója vagyok a Balatonnak, ezért ezen a nyáron is több alkalommal meglátogattuk a "Magyar tengert". Kaposvárról a Balaton rövid időn belül megközelíthető, a hűtőtáskába bepakolt élelemmel, néhány játékkal pedig változatossá, élményekben gazdaggá lehet varázsolni a gyerekek napját.

A képek is a Balatonon, illetve szó szerint a Balatonban készültek. Mivel szeretek fotózni, ezért a fényképezőgép mindíg nálam van. Kisfiammal a Balatonban pancsoltunk, amikor a sekély vízben belecsöppentünk egy homokvár építésébe. A kép (p1) ezt örökítette meg.

A másik kép (p2) pedig a medencében pancsoló két "pasit" örökítette meg". Természetesen az iszapot zuhannyal lemosták magukról, mielőtt a medencébe mentek.

Vizipelusra, naptejre és a jó időre volt csak szükség ezen a napon és a családunk egy szép, emlékezetes napot töltött együtt a Balatonon.

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére