Jelenlegi hely

31. számú pályázat - Titkos térkép és mozgatható bábok - Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1. a osztálya, Budapest (Hegyvidékimami)

 

  Mi az Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1. a  osztálya vagyunk. Elsősök lévén az osztályból még nem mindenki olvasta a Ruminit, épp ezért napközis tanító nénink, Anna néni olvasta el nekünk a Rumini-sorozat 1. és 2. kötetét, amiket ebéd után mindig szívesen hallgattunk. Persze voltak az osztályból - a jobban olvasók-, akik már előre tudták, hogy mi fog történni, de azért ők is izgatottan hallgatták Rumini kalandjait.


   Mi kétfajta pályaművel is készültünk: az egyik a mozgatható kezű és lábú szereplők: Rumini, Balikó, Dundi Bandi, Negró és Galléros Fecó (habár tudjuk, hogy Fecó csak a második kötetben tűnik fel). A bábok ötletét mi adtuk, Anna néni kivágta kartonból, mi pedig kiszíneztük.


   A másik, amivel készültünk egy titkos térkép, amihez a könyvborító belső részére rajzolt térképet vettük alapul. A papír széleit letépkedtük és teába áztattuk, először megrajzoltuk ceruzával a térképet, aztán fekete filctollal átrajzoltuk. Végül kiszíneztük. Néhány feketesirályt kölcsönöztünk a térképre a második kötetből.

 

Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1. a osztály, 1124 Budapest, Meredek utca 1.

A felkészítő pedagógus neve: Nagy-Balássy Anna

  

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

  

 

 

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére