Külső-belső lángjaink

Képzeletbeli listáimmal nem haladok túl jól idén, de bizakodom. 

Abban bízom, hogy a „határidő” közelsége majd hatékonyabbá tesz. És ha mégsem, akkor tudom majd szeretettel elengedni a nem teljesített terveim, feladataim.

Ez az írás már régóta fent van a „listámon”, hetek óta fogalmazom magamban. Ha most reggel nem írom meg, akkor már nem fog karácsony előtt megjelenni, majd csak jövőre. Belevágok hát!

Gyújts fényt az éjszakában!

Fény és sötétség, kívül és belül. Mindannyian érzékeljük a külső sötétséget, hiszen ezek most az év leghosszabb éjszakái. A különböző ünnepektől, hagyományoktól teljesen függetlenül is szívesen gyújtunk ilyenkor gyertyákat, mécseseket, teszünk fel égősorokat és a szokásos, praktikus lámpáktól eltérő hangulatos, egyedi lámpásokat.

De milyen szép, hogy ezek a fények, ezek a lángok évszázados hagyományok részei is. Az adventi koszorú négy gyertyája közül már meggyújtottuk az első hármat, a Hit, a REMÉNY és az ÖRÖM gyertyáit és hamarosan fénylik majd a negyedik, a SZERETET lángja is. Kívül és belül. Reméljük és hisszük. És örülünk.

Volt közben Hanuka ünnepe is, a nyolc napig kitartó szent olajra emlékezve. Nemrég olvastam utána, hogy miért van akkor mégis kilenc gyertya? A kilencedik, a középső, az a „szolga” gyertya. Ez az a gyertya, amelyikkel a többit meggyújtják. Ez van a legmagasabban!

Egy sokkal kevésbé ismert hagyományról, az afrikai kwanzaa-ról egy Temesi Ferenc novellában, az Ajándokban olvastam.

A kwanzaa azt jelenti kísvaéliül, hogy az aratás első gyümölcsei. Nincs benne se vallás, se politika. Az összetartozásról szól. December 26-tól január 1-ig tart. 

Itt hét gyertya van, egy fekete, és három piros meg három zöld. Mindegyiknek van neve: Umodzsa - egyetértés, Kudzsicsagulja - önállóság, Udzsima - együttműködés, Udzsamaa - segiteni egymást, Nia - cél, Kuumba - alkotó képesség, Imani - hit, különösképpen a magunkba vetett hit.

Szép. Lehet, hogy idén csinálok magamnak egy kwanzaat. Egy kwanzaat is.

Biztos van még rengeteg más hagyomány a fényhez kapcsolódóan, amiket érdemes a gyertyalángot csodálva felidéznünk, amin érdemes elgondolkodnunk.

Amikből erőt meríthetünk a legsötétebb napok elviseléséhez, az ünnepre való felkészüléshez, az ünnep igaz, mély megéléséhez és az év lezárásához, az új év elkezdéséhez.

Amitől fényesebben lobog a bennünk lévő láng és amitól jobban látjuk a másikban lobogó láng fényét, szépségét is.

Lehet ezeknek a belső lángoknak is gyújtanunk egy-egy mécsest és így kapcsolódni magunkhoz és a másikhoz. Milyen neveket is tudnánk adni ezeknek a fényeknek? Mi az amitől az én lángom fényesebben, erősebben lobog, vagy amitől kialvással fenyegetően pislákolni kezd? 

Mit érzek és mire van szükségem? És mit érzel Te és mire van szükséged Neked? Jusson eszünkbe Karácsonykor is, hogy az ajándék csak egy az öt szeretetnyelvből. Ott van még a minőségi idő, az elismerés, az érintés és a segítés is. Melyik az enyém és melyik a tiéd?

A hátralévő néhány napba talán még belefér egy ilyen meghitt, gyertyafényes beszélgetés. Vagy lehet ez maga is egy szép karácsonyi ajándék? Esetleg lehet belőle egy saját, személyes hagyomány? Akár egy szokás is? Valami, ami erőt ad ahhoz, hogy a belső lángunk a szürke hétköznapokon is fényes maradjon. Egy próbát megér.

Vigyázz a tűzzel!

Végül, egy gyakorlatias gondolat a külső-belső tüzekről. A tűz az egyik legfényesebb példa arra, hogy az életben minden kétarcú. Tűz nélkül nem válhattunk volna emberré, és azóta is a tűz az egyik legszebb és leghasznosabb eleme az életünknek. És a legpusztítóbb is.

Ebben az évben is hatalmas tüzek pusztítottak világszerte, házak, lakások ezrei semmisültek meg, emberek tízezrei veszítették el otthonaikat, sokan az életüket. Talán nehéz elhinni, de a gyertyák az első számú okai a hazai lakástüzeknek.

Hogy ez milyen félelmetes, azt én is megéltem a napokban. Varázslatosan szép volt az adventi koszorú és a kis pörgős fatornyocska gyertyáinak fényében hallgatni a Kaláka karácsonyi dalait, narancsot eszegetve. Olyan idilli, hogy egy pillanatra belealudtam. És arra riadtam, hogy a fa pörgettyű hatalmas lángokkal ég.

Szerencsére, egy kerámia tálra állítottam, így a terítő és az asztal nem kapott lángra. Odarohantam és fújni kezdtem. A láng nagyrésze ki is aludt, de egészen nem tudtam így eloltani. Amikor újra és újra fellobbant a láng, a konyhába szaladtam vízért, és ez azonnal ki is oltotta a tüzet. Óriási hálát éreztem, hogy ennyivel megúsztam, és „csak” a kis fatornyocska, a fiaim gyerekkori Karácsonyainak kedves emléke, semmisült meg, nem az otthonom.  

De maradt azért sajnos nyoma a tűznek: az asztalon, a terítőn, sőt még a parketton is sok-sok kisebb-nagyobb barna folt sötétlik. A fújással nemcsak oltottam a lángokat, hanem szét is terítettem a megperzselt darabokat. Azonnal víz kellett volna a lángokra. Nagy tanulság ez nekem: Ahol tüzet gyújtunk, ott legyen mindig víz is! Készítsük oda még a tűzgyújtás előtt. Egy pohárnyi is elég az elején. Később már egy kádnyi is kevés lehet.

Hasznos ez a tanulság a belső tüzeinknél is. Jó készenlétben tartanunk valamilyen „oltóanyagot” arra az esetre, ha a szenvedélyek már kezdenek veszélyes lánggal égni. Egy békítő szót, valami szép emléket, egy mosolyt. Egy pohár tiszta, friss víz itt is jól jöhet. És az a kis csend is, amig a vizet isszuk.

A belső tüzek oltásánál azonban nagyon vigyázzunk arra, hogy soha se oltsuk el egészen a belső lángot. A szeretet lángját.

Külső-belső fényes, boldog, békés karácsonyt kívánok mindenkinek!

Hoós Rita, kommunikációs tréner
www.gubancfono.blogspot.com  gubancfono@gmail.com