Jelenlegi hely

Hogyan éljünk együtt az egyetemista gyerekkel?

Magyarországon is egyre elterjedtebb a „mamahotel” jelensége, amikor egyetemisták, fiatal felnőttek akár húszas éveik közepéig, vagy még tovább otthon élnek. Ilyenkor átalakul a családi élet. Öt tanács, hogy miként csináljuk jól.

1. Tiszta lappal kezdjünk

Nem egyszerűen arról van szó, hogy a gyermek középiskolásból egyetemista lesz, valójában egy felnőtt ember lakik majd velünk. Természetesen ez nem egyik napról a másikra történik, de szülőként nem mindig könnyű elfogadni, hogy a gyerek felnőtt. Érdemes ilyenkor leülni, és megbeszélni, kinek mi fontos, mik legyenek az együttélés új szabályai, így csökkenthetjük a félreértés és a feszültségek kockázatát.

2. Ne találgassunk, beszélgessünk

Nem kell arra várni, hogy a gyerek majd kitalálja, mit kellene tennie, vagy hogy „majd kialakul a dolog”, mert nem fogja és nem fog. Ehelyett öntsünk tiszta vizet a pohárba, és alakítsuk ki a közös szabályokat. Akár írjunk listát arról, kinek mi a dolga, miért felel.

3. Ne áltassuk magunkat az egyenlőséggel

A „mindenki ugyanúgy kiveszi a részét a háztartásból” önámítás, ami persze nem jelenti azt, hogy bizonyos részterületeket ne lehetne az immáron felnőtt gyerekre bízni. Az nyilván alap, hogy a saját dolgait maga intézze (ágyneműcsere, mosogatás, takarítás, stb.), és emellett rábízhatunk a kutyasétáltatástól kezdve egy-egy egyszerűbb étel elkészítéséig több feladatot is.

4. Tiszteljük egymást

Ez persze egyébként is fontos, de a fiatal felnőttek esetében el kell fogadnunk, hogy a saját életüket élik – csak éppen otthon lakva. Tehát ha elalszik, kihagy egy előadást az egyetemen, vagy elfelejti a dolgozat beadási határidejét, az az ő problémája, és hacsak nem kér segítséget, hagyjuk, hogy ő is oldja meg. A tisztelet (például a közös családi eseményeké, vacsoráké) az ő részéről is elvárható, legalább egy udvarias jelzés erejéig, ha nem akar vagy nem tud rajtuk részt venni.

A tiszteletnek része, hogy legalább egy üzenet erejéig jelezze, ha nem jön haza este. Megmagyarázni nem kell, csak szóljon. Ja, és amikor hazajön (mondjuk hajnali 4-kor), akkor lehetőleg ne csapjon zajt, mert lehet, hogy a szülők 6-kor kelnek…

5. Legyünk ott neki

Legyen akármilyen felnőtt és egyetemista, azért még szüksége van ránk, és nekünk is arra, hogy meghallgathassuk a panaszait, elmesélhesse nekünk a kudarcait, a szerelmi csalódásokat és persze az örömöket is. No és legyen valaki, aki adott esetben az éjszaka kellős közepén is rohan és segít. Végül is ezért vannak a szülők…

Forrás: csalad.hu

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Itt a meleg - hol a hideg?

Itt a meleg - hol a hideg?

A kánikula felszólítás és figyelmeztető lövés leadása nélkül törte ránk az ajtót. A hideg pedig, amit egész télen úgy utáltunk, hirtelen a vágy kicsit sem titokzatos tárgyává vált. Központi kérdés lett, hogyan tudnánk hűteni magunkat és minden mást, ami hűtésért kiált?
Ugrás az oldal tetejére