Jelenlegi hely

Gazdasági haszna is van az olvasóvá nevelésnek

Egy jó gyerekkori élmény képes valódi, elkötelezett kultúrafogyasztó felnőttet kinevelni, de a társadalom jó szövegértő képessége konkrét gazdasági növekedést is eredményezhet egy adott országnak - hangoztatták szakemberek azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet az olvasást népszerűsítő kampányokról tartottak a XXI. Nemzetközi Könyvfesztiválon, Budapesten.

Babai Éva, a Tessloff Babilon Kiadó ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy az olvasás népszerűsítését már egészen kicsi korban érdemes elkezdeni a korosztályi sajátosságoknak megfelelő könyvek lapozásával, olvasásával, később a gyerekekkel való együttolvasással. Az ismeretterjesztő kiadványokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a nagyobbaknak szóló könyveket sokszor a szülők a célközönségnél fiatalabb korú gyermekeknek is megveszik ismerkedés céljából, a gyerekek legnagyobb örömére.

Mán-Várhegyi Réka író, szerkesztő külföldi példákra hivatkozva elmondta, hogy a nemzetközi tendencia szerint minél színesebb, minél izgalmasabb egy kiadvány, annál jobban szeretik a gyerekek és az egyszerűbb, rövidebb szövegek könnyebben utat találnak hozzájuk. Ez később azt eredményezheti, hogy szívesebben nyúlnak a könyvekhez és a hosszabb, egybefüggő szövegeket is szívesen olvassák - tette hozzá.

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke megjegyezte, hogy bár a kisebbek kevésbé, hét éves kortól azonban a gyerekek sokkal inkább a hosszabb, egybefüggő szövegeket, történeteket keresik, sokkal szívesebben olvasnak rövidebb regényeket vagy hosszabb történeteket.

"Nem elhanyagolhatók emellett a spontán olvasási +járványok+ sem, amelyek a gyerekek körében terjednek. Ha egy korcsoport felkap egy könyvet, azt egy idő után mindenki olvasni fogja" - fejtette ki az elnök. Megjegyezte: ez a hullám általában a populárisabb, kevésbé irodalmi műveket érinti.

Pompor Zoltán, az Oktatásfejlesztési Intézet szakmai vezetője a szervezet programjainak tapasztalatait felidézve elmondta: fontos, hogy a gyerekek maguk is megfogalmazhassák, mit szeretnének olvasni, hiszen sok esetben a kortársakkal való élménymegosztás nyújt valódi motivációt.

Fehér Zsófia könyvtáros az interneten elhíresült, szintén az olvasást, valamint a könyvtári szolgáltatásokat népszerűsítő kaposvári kampány kezdeményezője kifejtette: a könyvtári tapasztalatok is azt mutatják, hogy a gyerekek sokkal szívesebben olvassák a maguk által választott vagy felfedezett könyveket és szívesen látogatják azokat a programokat, amelyek a közös élménymegosztást szolgálják egy-egy kötetről.

A beszélgetésen szó esett arról a Tessloff Babilon Kiadó Mi Micsoda sorozatában megjelent Dóri és Marci nyomoz című kiadványról, amely 260 ezer példányban készült el a McDonald's vállalat megrendelésére.

Vadnai Ágnes, az étteremlánc kommunikációs vezetője elmondta: a kiadványt a gyermekeknek szánt menü mellé lehet opcionálisan választani más ajándékok közül. Hangsúlyozta: az ötlet, hogy könyvet adjanak ajándékba, Skandináviából származik, ehhez a programhoz keresett a magyarországi kirendeltség megfelelő hazai partnert, ötletet és szerzőt. Vadnai Ágnes kiemelte: három hét alatt több mint 22 ezer gyerek választotta a könyvet az ajándékok közül.

Forrás: MTI

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére