Jelenlegi hely

Horváth család

Beküldő lakhelye:

Győr-Moson-Sopron megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit kapok tőlük.

Nagyon nagy örömöt okoz, hogy 3 és fél évesen szép a hangja nagyon jó a zenei hallása, hamar megtanulja a mondókákat, énekeket, verseket. Mindkét kezét használja, korán megtanult beszélni és menni is. Vissza is emlékszik tavalyi dolgokra emlékekre.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

3 és fél éves múlt és nagyon akaratos, ő megmondja hogy nem jó amit kikészítek ruhát más kell neki, ő mondja meg mit vesz fel. Sok mindent elhajít a lakásban, kisebb gyermekeknek meghúzza a haját.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Azért szeretnék részt venni a tréningen mert egyedül nevelem és segítséget szeretnék, hogy simábban menjenek a napok, pl. öltözködés, fürdés, hajhúzásról leszokjon.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére