Jelenlegi hely

Fazekas család

Beküldő lakhelye: Vas megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Leginkább az okoz örömöt, ha látom őket kiegyensúlyozottan, önfeledten játszani. Amikor a két testvér egymással beszélget, és nem egymást gyötörve töltik idejüket. Természetesen öröm ha sikerélményük van, ha ki tudnak állni magukért, és ezt az örömöt velünk is megosszák.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

A gyermekeim általában szelektíven hallanak, bármit amit elsőre, másodikra, harmadikra...stb kérünk tőlük, nem hallják meg. Már a türelem elfogy, és "kissé emelt hangon kérjük" tőlük, amit szeretnénk, hogy megtegyenek. Sajnos a bevezetett szankciók sem vezetnek sikerre. Előbb-utóbb megteszik amit kérünk, de borzasztó fáradtak vagyunk az örökös harctól :(

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Tanácstalanok, és kimerültek vagyunk. Nagyfiúnk 10, kicsi pedig 8,5 éves. A harc köztük is örökös. A lakásunk olyan, mint egy diliház, és a szomszédok is hülyének néznek. Ez borzasztó, mivel én is pedagógus vagyok, és elvileg a gyereknevelés a szakmám!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére