Jelenlegi hely

Dégi család

Beküldő lakhelye: Komárom-Esztergom megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A közösen eltöltött idő, különösen az este nyugalmában. A beszélgetések. Kislányom gyakran kéri, hogy ne esti mese legyen, hanem inkább beszélgessünk. Annyira jók ezek az alkalmak. Rájöttem, hogy nem csak az a vágya ilyenkor, hogy én meséljek neki akár a baba koráról, akár arról, hogy amikor az állatkertben jártunk, hanem ilyenkor ő is elmesél dolgokat, amik eszébe jutnak, amik aznap történtek vele. Így tudtam meg, hogy kik a barátai az óvodában, hogy miket szoktak játszani. Mindig arra gondolok, hogy bárcsak 10-20 év múlva is lennénk majd ilyen kapcsolatban, hogy a mindennapi dolgokat őszintén megbeszéljük egymással. Úgy gondolom, most van itt az ideje, hogy ezt a jövőbeni kapcsolatot megalapozhassuk.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Kislányom 3 éves, és egészen kiskora óta, napi szinten szembe találom magamat olyan szituációkkal amikor valamit azért nem akar megcsinálni, mert "nem ér rá" pedig a képességei alapján simán megy neki. Ilyen a"gyere öltözni, menjünk pisilni (korábban pelenkacsere), induljunk már stb..." Ezekben az esetekben mindig talál valami mást amit még megcsinálhat, pedig igyekszem felkészíteni arra, hogy elfogunk menni itthonról, vagy mondom neki, hogy tudod, sokat ittál, hamarosan elmegyünk pisilni. Mégis, mire oda jutunk, akkor szinte kergetőzni kell a lakásban.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Volt lehetőségem olvasni a tréning címével egyező könyvet, de azt gondolom, hogy gyakorlatban más szülőkkel együtt sokkal hatékonyabban el tudnám sajátítani azokat a praktikákat, amik segíthetik a gyermekeimmel való kommunikációt.
Mivel második gyermekemet most várom, az is nagyon érdekel, hogy a közöttük kialakult vitákat, hogyan tudom majd kezelni. Szeretnék felkészülni, hogy olyan testvéreket nevelhessek/nevelhessünk belőlük, akik egész életükben számíthatnak egymásra és szüleikre. Ezen kívül azt gondolom, hogy a helyes kommunikáció megtanítása elsősorban a szülő feladata. Az a vágyam, hogy gyermekeim megállják a helyüket az életben és ehhez elengedhetetlen a helyes kommunikáció. Köszönöm!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére