Jelenlegi hely

5 tagú Takács család

Beküldő lakhelye: 

Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját kép

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Látni, hogy napról napra egyre tágul számukra a világunk. Mindent megkérdeznek amit nem értenek, legyen az egy szó, egy tárgy és próbálok mindenre válaszolni. Mi vagyunk a kapocs a világ és köztük. Csodálatos dolog, hogy napról napra mennyi információt képesek magukba szívni. A 3 testvért látni ahogyan szeretik, segítik, tanítják egymást. Ahogy megosztják egymás közt az utolsó kekszet is, ahogy etetik a legkisebbet, ahogy csendben lépkednek, suttognak, amikor alszik a legkisebb. Amikor látom, hogy a legnagyobb segít a középsőnek cipőt húzni, sálat kötni.
Reggel odajönnek az ágyba, összebújunk és egymás nyakába szuszogunk, szavak nélkül.
Csak érezni, hogy léteznek.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Olvastam pár könyvet, hogyan kell jól nevelni. De szeretném, ha olyat kaphatnék ami tényleg működik a gyakorlatban is. Ami nehéz 3 gyerek nevelésében, az, hogy sokszor el kell mondanom nekik ugyanazt. Például a reggeli/ esti program: fürdés, reggeli/vacsora, öltözés, lefekvés, ne dobáld a kekszet. Ezeket hiszti, huzavona nélkül még nem sikerült megoldanunk. Illetve a testvérek közötti vita is nehéz, kinek mikor kell adni igazat, egyáltalán bele kell e szólni?! Lehet jobb lenne ha maguk oldanák meg. Állandó vita a testvérek között, hogy mindig ugyanaz a játék kell ami a másiknál van.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Segítséget szeretnék kapni abban, hogy a három fiamat úgy tudjam nevelni (Apukával együtt), hogy közben ne legyek sárkány. Megoldják a testvérek közötti konfliktust. Együtt tudjunk működni a minden napokban. Kevesebb hisztivel, kiabálással, lehetőleg vitatkozás nélkül.

 

Neked ajánljuk!

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Ugrás az oldal tetejére