Jelenlegi hely

Ezek az élelmiszerek kerülhetnek az iskolai büfékbe

Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről - közölte a tárca parlamenti államtitkára, Rétvári Bence Budapesten, a Hold utcai vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón.

Az államtitkár úgy fogalmazott: senki nem szeretné sem Magyarországon, sem máshol, ha a gyermeke ahhoz szokna hozzá, hogy a reggelije egy energiaital, a tízóraija pedig chips. Ha nem figyelnek oda, akkor ez könnyen megvalósulhat, ami jelentős kockázatokat hordoz - mondta. 
Kiemelte, hogy a felnőttek mintegy 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Mindez már gyermekkorban jelentkezik, hiszen minden ötödik kisfiú és negyedik kislány már hétévesen túlsúllyal küzd - jegyezte meg.

Az iskolai büféknek folyamatosan át kell állniuk az egészséges ételek árusítására. A jogyszabályok betartása mindenkire nézve kötlező érvényű, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók az iskolai büfékben. 
 

Az államtitkár kitért az egyéb kormányzati intézkedésekre is, így a mindennapos testnevelésre, a dohányzás kitiltására minden zárt helyről, a menzareformra, hogy minél egészségesebbek legyenek az ételek. Emellett volt fontos lépés, hogy azok a termékek, amelyek a chipsadó hatálya alá esnek, nem árusíthatók az iskola büfékben, az iskolai étel- és italautomatákban. 

Hozzátette, hogy a jogszabályok betartatása hosszú folyamat, akárcsak a szemlélet megváltoztatása az egészséges étkezéssel összefüggésben. Mint mondta, fontosnak tartották, hogy a fentiek ne csak a jogszabályokban jelenjenek meg, hanem az intézményvezetők egy körlevélben részletes tájékoztatást is kapjanak. A következő hetekben a jegyzők is kapnak tájékoztató levelet, hogy ők is tisztában is legyenek azzal, mi engedhető meg és mi nem. 

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja alapítója arról beszélt, nagyon sok megkeresést kaptak amiatt, hogy az iskolai büfék polcai tele vannak magas só- és cukortartalmú termékekkel. Hozzátette: márciusban teljes társadalmi összefogásra "buzdították" a szülőket, a tankerületeket, az iskolaigazgatókat és a büfék üzemeltetőit.
Több körben tárgyaltak az érintettekkel és próbáltak lépéseket tenni, hogy a jogszabályi előírások eljussanak a büfék üzemeltetőihez, az igazgatókhoz, és betartsák a rendeletet, amely az árusítható termékek körét szabályozza - jelezte. 
Kitért arra is, hogy az elkövetkező hetekben várhatóak a szerződéskötések, amikor a tankerületek, igazgatók megállapodnak a büfék üzemeltetőivel. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a szerződésben pontosan szabályozzák, milyen termékek árusíthatók az iskolai büfékben. 



Iskolai büfék választéka - Javaslatok

Szendvicsek:

  • Felvágottas szendvics (korpás, magvas vagy rozsos zsemle, kifli, kenyér; margarin; zöldség; sovány felvágott)
  • Májkrémes szendvics (korpás zsemle; baromfi májkrém; zöldség, esetleg mustárral)
  • Sajtos szendvics (korpás zsemle, rozsos zsemle; margarin; zöldség; szeletelt sajt, vagy kockasajt)
  • Túrókrémes szendvics (korpás zsemle; tavaszi vagy körített túró; zöldség)
  • Halas szendvics (korpás zsemle; halkrém konzerv halból, citromlével, margarinnal; zöldség)

Saláták:

  • Joghurtos kukoricasaláta reszelt sajttal
  • Vegyes saláta hamis majonézzel
  • Görög saláta (vagy ehhez hasonló jellegű saláta, oliva olajos, ecetes öntettel)
  • Virsli saláta
  • Saláta-mix (idény szerint kapható friss, aprított zöldségkeverék öntettel vagy anélkül, esetleg olajos magvakkal, sajttal, túróval, sonkával dúsítva)

Italok:

  • Tej (2 dl-es, iskolatej formában, vagy adagolva)
  • Tej alapú turmixital (ízesített, illetve gyümölcsös)
  • Joghurt - gyümölcsös
  • - müzlis
  • - natúr
  • - joghurtital (poharas vagy adagolva) 
  • Kefir
  • Ásványvíz (szénsavas és szénsavmentes, 3-5 dl-es egységekben, vagy adagolva)

„Édességek” és „nassolnivalók”:

  • Müzli szeletek
  • Aszalt gyümölcsök (kis adagokban)
  • Olajos magvak (kis adagokban)
  • Teljes kiőrlésű gabona-termékből készült keksz, puffasztott gabonaszelet, extrudált kenyér
  • Tejtermék desszertek (krémtúró, joghurthab, puding)
  • Gyümölcsök
     

Részletesen: ITT olvasható

 

Forrás: MTI, OGYÉI
Fénykép: Stock fotó



Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére