Fura ez a vasárnap... A vasárnap nálunk mindig "pörgős" szokott lenni, hangos, nagy családi, most csendes és meghitt, nem félünk, nem pánikolunk, próbálunk nagyon türelmesek lenni egymáshoz. A gyerekek, még nem vesztek össze, összepakolták a szobájukat és segítettek maguktól, egyik sem panaszkodott még, hogy miért nem hagytuk ott a másikat születésekor a kórházban... :D
Szinte mindenki hallott már a társaságában egy-egy kínos szitut vicces sztoriként mesélve, ahogy majdnem rajta kapta őket a gyerek. Mert van az a helyzet, amikor eltervezitek, elrendeztek mindent, és a legnagyobb gyorsasággal elaltatod a gyereket, majd ő édesdeden el is alszik, mélyen, nagyon mélyen...
Brunszvik Teréznek hálásak lehetünk mi mai anyák a mai napig, nem csak hálával tartozunk neki, de tisztelettel is adózhatunk személye előtt. Ő volt az a csodálatos asszony, aki felismerte, hogy egy kisgyermeket, szeretni és tanítani kell már egészen kicsi korban, nem a vasfegyelem és a munka teszi azzá az embert aki, hanem a szeretetteljes gondoskodás és a tanítás.
A testvéri szeretet az egyik legerősebb kötelék lehet, egy személyben hű barát, jó játszópajtás, támasz, menedék, titkos cinkostárs, megmentő és a gyermekkori titkok őrzője. A testvéri szeretet nem ismer határokat, még akkor sem amikor... - Limpekné Németi Erzsébet írása.
Szabina eredetileg siófoki volt, 13-eve él külföldön a német nyelvterületeket bejárva. Kutyapszichológusként dolgozik, és 6,5 éve él Svájcban, párjával és a két iskolás kislányukkal. - Makai Mariann riportja
Az ifjúkori lázadás éveiben, fiatalkorunkban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak fekete és fehér létezik, valami vagy jó vagy rossz, igaz vagy hamis. Aztán ahogy haladnak az évek, egyre több tapasztalattal felvértezve rájövünk, hogy ez nem így van.
A kicsit női magazinos cím ellenére az életkorokhoz kötve ajánlott arcápolást valóban komolyan kell vennünk. Tippek, hogy mit tegyél és mit ne tégy a bőröddel, hogy tíz év múlva is ugyanennyinek látszódj.
Ha ezt halljuk a legtöbb anyuka tudja miről van szó, sőt még sok helyen apuka is tudja, hogy ilyenkor bizony neki kell/kellene a gyerekekre vigyázni (a kérdés csak az, hogy van-e apuka és hajlandó-e megtenni).
Mindenki szeretne boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus párkapcsolatban élni, hiszen már a kislányok is a szőke herceg – fehér ló kombón nőnek fel, a fiúk pedig a királylány – fele királyságon. És boldogan élnek, amíg meg nem halnak….
Kislányom születése után egy év úgy elrepült, mint a szélvész. Élvezettel figyeltem a növekedését, fejlődését – ez foglalkoztatott a legjobban. A vele való törődés és az otthoni logisztika kitöltötte minden időmet. Persze tudom, hogy mások esetében ez nem feltétlenül így történt, hiszen több anyukát is megismertem coaching munkám során, akik nem sokkal a szülés után belevágtak egy vállalkozásba. Ehhez bátorság, erő, kitartás kell, no meg az a fajta tudatosság, amikor már a terhesség alatt tervezés folyik – mi hogy lesz a szülést követő időszakban.
Harminc felé még olyan távolinak tűnik, negyvennél, majd a „beszélünk róla hamarosan” megoldandó feladatok közé kerül, ötvenfelé pedig a „hoppá” kategóriába, hogy miért is nem vettem ezt komolyabban! Igen, ez a mi negyvenes korosztályunk nagy nyugdíj-. vagy akár mondhatnám azt is: öngondoskodás-problémája.- Makai Mariann riportja.
Nemrégiben több anyukával beszélgettem arról, hogy milyen elakadásokkal küzdenek mind a munka, mind a magánéletükben. Az egyik téma, ami sokszor előkerült a párjukkal való kommunikáció volt.
Közel öt éve már, hogy jogosítványom van, ami azt jelenti, hogy öt éve szállítmányozok egyre növekvő létszámú gyereket az autómban. És nem olyan régen szembesültem vele, hogy már öt éve utazunk egy masszív és egyre nyomasztóbb Halász Judit - Alma - Süsü atomfelhőben.
Nehéz és borzalmasan fárasztó napokat tudok magam mögött. Gyermekeim apját, az életem Hufnágel Pistijét külföldre szólította a munka. Az, hogy el kell látnom 4 gyereket és közel 200 állatot már csak akkor lehetne nehezebb, ha a gyerekek meg is betegednek szépen sorjában, márpedig vasárnap nálunk pontosan ez történt.
Ha párkapcsoltban, sőt házasságban élünk, nem tudjuk elkerülni az ezzel kapcsolatos problémákat és küzdelmeket. Általában nem értjük, mi nők a férjeinket, hogy miért nem érti meg amit kérünk, pedig olyan egyértelműek voltunk... És a párkapcsolatok többségében ez okozhatja a legtöbb konfliktust. Hm, igen nem vesszük figyelembe, hogy bizony a női agy és a férfi agy nem egyformán működik.
Vannak napok, mikor minden simán megy, minden csupa habos-babos, és vannak olyanok, amikor minden összejön, amikor még a kákán is csomót keresünk, amikor a legjobb dolgokat is negatívnak látjuk, pedig az éremnek két oldala van.
Mostanában többször hallom, hogy meséljünk a gyerekeknek az életünkről. Arról, hogy hogyan éltünk, amikor ők még kicsik voltak, vagy talán még meg sem születtek...
Minden nap jön egy újabb és újabb recept arra, hogy hogyan legyünk tökéletes anyák, hogy legyünk tökéletes feleségek, hogy legyünk tökéletes nők. Bizony, nem csak úgy, hogy, csináljuk egy hajszálnyival jobban, hanem úgy, hogy legyünk tökéletesek! Minden egyes ilyen Facebook poszt elolvasása után úgy kellene érzem, hogy egyre kisebb vagyok.
Aki melegítőnadrágban megy el otthonról napi teendői elvégzése végett – és ez alatt nem a fociedzést értem –, vagy kötött pulóverben az operába, nekem az prosztó.
Ez a fránya ödipális korszak szinte egyszerre jelentkezik családunkban a két középső gyermekünknél, akik bár nem ikrek, igen csekély a korkülönbség közöttük. Egyikük kislány, másikuk kisfiú, így a férjemmel mindkettőnkre jut egy-egy szerelmes csimota.
Sokszor szembesülök azzal, hogy a távolabbi ismerőseink azt gondolják, hogy a mi életünk valami rózsaszínű felhőben úszó marcipán illatú szirupos gyönyörűség, pedig ez nagyon nincs így.
Ma, mikor feltettem a kérdést, hogy ki hogyan is tervezi a hétvégét, úgy nézett rám a családom, mintha bolondgombát ettem volna. Pedig totál komolyan gondoltam, hogy ezt a mostani hétvégét is tervezzük meg. Kijárás nélkül.
