Amióta gyerekeim vannak időn kívülivé váltam. Néha azt sem tudom, milyen nap van. Volt már úgy, hogy hétfő reggel teljes pizsamás nyugalomban meséztem a kölykökkel, míg máskor szombaton toporzékolva álltam az ajtóban, hogy siessünk már, mert elkésünk az oviból.
Ha még nem készítettétek el a húsvéti dekorációt, locsolóváró ajándékokat, akkor ezek az ötletek, letölthető sablonok Nektek szólnak. További inspirációért keressétek fel a Játékra fel oldalát. Érdemes!
Egyszer olvastam valahol, egy keresztény népszokásról, ami nagyon megtetszett, és amit mi is könnyedén alkalmazhatunk otthon. Húsvétra a gyerekek a Jézuskának ajándékba jócselekedeteket ajándékoznak, cserébe, amiért Ő magára vette bűneinket.
A hamvazószerdától Húsvét vasárnapjáig tartó 40 napos böjt már a 7. századtól szokás, sőt 1091-ben II. Orbán pápa még törvénybe is iktatta. Fegyelme az elmúlt évszázadban lazult meg többek között a hivatalos enyhítések következtében, s a nagyhétre, illetve nagypéntekre korlátozódott az időtartama.
A díszített húsvéti tojás elsősorban Európa keleti felén terjedt el, Közép- és Nyugat-Európában általában egyszínűre festik. A húsvéti tojásfestés az asszonyok, lányok dolga. A hagyományos magyar díszített tojások motívumkincse és díszítési technikája eltérő és régiesebb a környező országok vagy a magyarországi nemzetiségek körében készült hímes tojásokkal összehasonlítva.
Húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában.
Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is.
Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.