Jelenlegi hely

Női karóra divat 2020-ban: mik voltak a legszebb darabok ebben az évben?

Annak ellenére, hogy az okosórák egyre jobban teret hódítanak, csakúgy, ahogy a kindle-ek (e-book olvasók) nem fogják soha kiszorítani a „hagyományos” könyveket, a divatos karórák sem fognak soha kimenni a divatból… Hiszen annyi minden ruházati cikk és tartozék van, amellyel lenyűgözhetjük a többi embert és kifejezhetjük az egyéniségünket. Sőt, „szakértőknek” rengeteg minden mást is elmondhat egy karóra rólunk: szakmai vagy akár magánéleti információkat is.

A legszebb modellek idén

Az idei események ellenére a piac a mai napig növekszik, és több prémiummárka máig luxuskarórákat részesíti előnyben az okos eszközökkel szemben. Egyesek szerint a legszebb modellek idén ezek voltak:

  • A CartierPrive Tank Asymétrique, amely a megszokott formai kötöttségeket maga mögött hagyta, és egy 1936-os óra akkor formabontó téglalap alakú óraházát 30%-kal eltolva rombusszá változtatták, az eredeti római számokat pedig felváltották az arab számok. Több színben is elérhető ez az óra, egész pontosan sárga- és rózsaarany és platina a három választási lehetőség. A modell egyáltalán nem olcsó, a színtől (óraházé) függően egy középkategóriás új autó árnak felel meg 7,5 – 9,1 millió forintos árával.
  • A NOMOS Tetra OdetoJoy, amely nem válik el a szokásos Nomos Glashütte minimalista formatervezésétől, Ludwig van Beethoven születési évének 250. évfordulója előtt tiszteleg. Négy színben érhető el ez a modell: sötétkék, türkiz, réz és olajzöld a lehetőségek, amelyekkel leginkább kiemelhetjük saját személyiségünket. Ár „mindössze” 690.000 Ft, ezzel a maga kategóriájában nagyon jó vételnek számít.
  • ADIOR Grand Bal Masqué, amely a cég ruháihoz hasonlóan olyan díszítőelemekkel rendelkezik, mint a szkarabeuszok szárnyai, tollak, kövek, halászháló, aranyfonal és selyem. Az óraház mérete 36 mm, amely 18 karátos fehéraranyból készült, és ezt hópelyhet ábrázoló gyémántok díszítik, és ezzel az órával akár búvárkodhatunk is, hiszen egészen 50 méterig vízálló. Az árát kér(d)és esetén tudhatjuk csak meg.
  • Louis Vuitton Tambour Curve Flying Tourbillon Poinçon de Genèveminden bizonnyal a legdrágább karóra a listán, amely 18 éve áll fejlesztés alatt, így olyan funkciókat is kapott, mint a percismétlő. Külseje választásunk szerint szabadalmaztatott titán vagy fehérarany szénszálas kompozit 4,22 karátos gyémántokkal díszítve (ez a CarboStratum névre hallgat) és teljesítménye 3 nap felett van, 80 óráig tart. Ára pedig nem az átlag magyar fizetéshez van szabva: 79 - 98 millió Ft.

Ha életünk megtakarításait mégsem egy karórára költenénk

2020-ban rengeteg szép női karóra közül lehetett válogatni és a Timestore oldalon gyönyörű darabokat találunk, és az árak akciósan 7500 Ft-tól akciósan 439.000 Ft-ig érnek el. A honlapon feliratkozhatunk a hírlevélre egy felugró ablakon, amely további 1000 Ft akcióval kedveskedik nekünk.

Szponzorált tartalom

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére