Jelenlegi hely

Kivontak egy virslit a forgalomból

A Lidlben volt kapható.

Alacsony hústartalmú, lengyel gyártású, 1 kilogrammos, vákuumcsomagolt BARONI baromfi virslit vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Lidl Magyarország Bt. egyik élelmiszerüzletében, mert a termék hústartalma csupán 18 százalék volt a Magyar Élelmiszerkönyvben (MÉ) előírt 40 százalékkal szemben - közölte a Nébih kedden az MTI-vel.

A Lidl reagálásában hangsúlyozta, a terméket a Nébih nem minőségi kifogás miatt hívta vissza. 

Nem árulhatták volna virsliként

A készítmény fő összetevőként 43 százalékban csontokról mechanikusan lefejtett húst, úgynevezett MSM-et tartalmazott. Az európai uniós előírások alapján azonban az MSM nem tekinthető húsnak, így a hústartalomba sem számítható bele. A terméket tehát jogellenesen hozták virslimegnevezéssel forgalomba Magyarországon - tették hozzá. A Nébih ezért elrendelte az érintett tétel, amelynek a fogyaszthatósági ideje: 2016. október 29., tételazonosítója pedig az L:11732 0310280, valamint az ezzel azonos összetételű és jelölésű BARONI baromfi virslik kivonását a forgalomból. 

Virsli

Szigorúbb lesz a szabályozás

A közlemény szerint a hatósági intézkedésen túl a forgalmazó felvette a kapcsolatot a gyártóval, hogy a továbbiakban csak a jogszabályoknak megfelelően jelölt termékek kerülhessenek az üzletekbe. Kiemelték: 2017. augusztus 1-jétől tovább szigorodnak majd a Magyar Élelmiszerkönyv húskészítményekre vonatkozó előírásai, ugyanis a jövőre életbe lépő szabályok értelmében a virsli hústartalmának minimum el kell érnie az 51 százalékot, a termékben található MSM aránya pedig nem haladhatja meg a 10 százalékot.

Visszahívta a Lidl a polcokról

A Lidl Magyarország az MTI-hez eljuttatott reagálásában kifejtette: a terméket a Nébih nem minőségi kifogás miatt hívta vissza, a termék minősége hatósági szempontból kifogástalan. Kizárólag megnevezése nem felel meg a jelenlegi hazai jogszabályi előírásoknak, ezért a terméket a Lidl Magyarország a hatóság határozatának értelmében kedden visszahívta az értékesítésből - hangsúlyozta a társaság.

Forrás: MTI I Fotó: illusztráció

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére