Jelenlegi hely

5 rossz tulajdonság, amit a jótanulóságnak köszönhetek

A bizonyítványok (félévi értesítők) margójára...

Mindig is jó tanuló voltam. Nem is volt nagyon más választásom, "a felnőtt dolga, hogy dolgozzon, a gyerek dolga, hogy tanuljon" - hallottam otthon ezerszer.

Így hát tanultam. És jól ment az iskola. 

Olyannyira, hogy emlékszem, hetedikben mikulás húzáskor egy bicikli pedált kaptam az osztálytársamtól a meglepi csomagba...

Zolinak igaza volt. Pedál voltam. (akkoriban így hívták a rosszabb tanulók a jobbakat) Ő ezt persze jó viccnek szánta, engem viszont nagyon bántott. Ez volt az első alkalom, hogy szégyelltem, hogy jó tanuló vagyok és szorgalmas.

A szorgalomból később maximalizmus lett, a jó bizonyítványnak pedig némi ára...

5 dolog, amit a mai napig rosszul tűrök, és köze van a jó bizonyítványhoz

1) A kritika

Hát igen. Őszintén bevallom, ezzel van némi problémám még harmincnyolcon túl is. Nem mondom, hogy nem fejlődtem semmit. Sőt, egészen jól külön tudom választani az építő jellegű és az egyéb kritikát, ahogy ma már az sem teljesen mindegy, ki mondja és hogyan. De bizony most is tudnak bántani mondatok, és képes vagyok hosszan őrizni őket, mint valami súlyos köveket. 

2) A kudarc

Igen, tudom, hogy a kudarc jó! A kudarc a jó barátunk, és ahol siker van, ott kudarc is van. Mindent tudok. Ezt a témát manapság akarva se lehetne kikerülni. Ha felmész bármilyen közösségi oldalra, az biztos, hogy 5 percen belül legalább három motivációs idézet fog az arcodba vágódni a témában. Mind arra buzdít, hogy a kudarcnak örülj, a kudarc király, a kudarc segít. Innen üzenem: nekem jöhet még több motivációs idézet, be fogom lájkolni, el fogom menteni, célcsoport vagyok hála a bizonyítványnak...

3) A változás

A gyerekek érkezésével speciell ez az egyik, amihez elég gyorsan kénytelen voltam alkalmazkodni. De ez nem jelenti azt, hogy megszerettem. Költözni, munkahelyet váltani, de még egy gardróbot kipakolni is komoly lelki felkészülést igényel részemről a mai napig. Ha van egy rendszer, amit megszoktam, és komfortossá vált, azt nagyon nehezen engedem. 

4) Csak a biztosra megyek

De legalábbis igencsak győzködnöm kell magam arról, hogy ha valami nem megy (helyből) százöt százalékosan, attól még érdemes nekifutni. Nem tanultam meg egy tételt? Minek is elmenni vizsgázni? Hiányzik egy feltétel az álláshirdetésből? Minek is megpályázni? Tudom, hogy nem vagyok ezzel sem egyedül, és tudom, hogy nem csak a bizonyítványon múlik, de hogy köze van hozzá, azt biztosra veszem.

5) Tiszta szívből örülni az "elég jónak"

Ne legyél tökéletes, legyél "elég jó"! Nem az eredmény a fontos, az a lényeg, hogy örömmel csináld! Ez is egy olyan mantra, amit kívülről fújok, sőt, ami rosszabb, nagy arccal hirdetek a gyerekeimnek is. Mert annyira szeretném, ha náluk működne! Közben pedig azt gondolom, a dolgok azért ennél egy kicsit bonyolultabbak. Mi az, hogy elég jó? Ki mondja meg, mikor, mi az elég(ségesen) jó? Egyáltalán az elégséges hogy lehet bárkinek is jó?

Szóval van baj. Lassacskán azért haladok ezekkel a kérdésekkel is. Kis részsikereim vannak már, és tényleg nagyon igyekszem. De azt is el kell ismernem, a jótanulóságnak ugyanúgy megvan a maga ára, mint bárminek az életben.

De tudjátok mit? 

Mindezekkel a negatívumokkal együtt, és azok ellenére is azt gondolom, hogy jó tanulónak lenni akkor sem ciki! Sőt!

A "kudarc épít" típusú motivációs idézetek mellett idén is nagy örömmel fogom belájkolni a jó biziről készült ismerősi posztokat is, mert pontosan tudom mennyi munka és szorgalom van mögötte. 

Szerző: Vági-Tóth Lilla
Fotó: Budapestimami
- Budapestimami -