Jelenlegi hely

Kik jogosultak ingyenes gyermekétkeztetésre 2017-ben?

Hogyan kell kiszámolni? Hova kell benyújtani? Mi számít bele, és mennyi a minimum összeghatár jövedelmi rászorultság esetén? Cikkünk segítséget nyújt, hogy felkészült legyél.

A jogszabály szerint ingyenes étkezés jár (normatív kedvezményként) a bölcsődei ellátásban vagy óvodai nevelésben részesülő gyermek után, ha

  •  három vagy több gyermek él a családban
  •  tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermek él a családban - ebben az esetben a testvérek is jogosultak
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult
  • nevelésbe vételét rendelte el a gyámhatóság
  • a család egy főre eső jövedelme nem éri el a nettó minimálbér 130%-át. (Ez 2017-ben 110 223 forintot jelent, mivel a nettó minimálbér 84 787 forint.)

Ez utóbbi esetben a szülőnek önkéntes nyilatkozatot kell tennie az intézményfenntartó felé, melyben nyilatkozik, hogy az egy főre eső jövedelem a családban nem éri el a 110 223 forintot. Sajnos ma Magyarországon a bölcsödés és óvodás gyermekek tübb mint 90%-a ebbe a csoportba tartozik. Így elmondható, hogy szinte senki nem fizet a bölcsödei és óvodai étkezésért.

Fontos, hogy a felsorolt esetekben a megfelelő igazolást le kell adni az intézménynek a tanév megkezdésekor.

Még szerencsésebb, ha már augusztus végén nyilatkozunk. Érdemes ellenőrizni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság lejárati határidejét, hiszen egy évre adják és minden évben meg kell újíttatni, ha a körülmények indokolják. A megújítás átfutása körülbelül egy hónap.

Hogyan számoljunk ki az egy főre jutó jövedelmet?

A család összes nettó jövedelmét (ha van fizetett gyermektartásdíj, akkor annak összegét leonva) el kell osztani a családtagok számával. A jövedelemből kizárólag a családtag által fizetett tartásdíjat lehet levonni, a rezsi, vagy például a hiteltörlesztés összegét nem!

Ki családtag és kinek a jövedelmét kell figyelembe venni?

Az egy lakcímen élő:

  • szülőt, a szülő házastársát vagy élettársát,
  • 18 éven aluli gyermeket,
  • 25 évesnél fiatalabb, nappali tagozaton tanuló gyermeket (középfokú, vagy felsőoktatási intézményben),
  • tartósan beteg vagy súlyos fogyatékos gyermeket, életkorától függetlenül,
  • szülő vagy házastársa által eltartott rokont.

Az együtt élő nagyszülők jövedelme nem vehető figyelembe a jövedelem számításánál!

Mi számít jövedelemnek?

  • munkaviszonyból származó (nettó) jövedelem és táppénz,
  • vállalkozásból származó jövedelem (az őstermelői, szellemi és más önálló tevékenység is),
  • nyugellátás, nyugdíjszerű ellátások,
  • a gyermek ellátásához kapcsolódó jövedelmek: CSED, GYED, GYES, GYET, családi pótlék, kapott gyermektartásdíj, árvaellátás,
  • rendszeres pénzbeli ellátások, pl: foglalkoztatást helyettesítő támogatás, ápolási díj, időskorúak járadéka, álláskeresési támogatás,
  • egyéb jövedelem, mint pl. ösztöndíj, értékpapírból származó jövedelem, bérbeadásból származó jövedelem, stb.

Mi nem minősül jövedelemnek?

  • rendkívüli települési támogatás,
  • lakásfenntartási támogatás,
  • adósságcsökkentési támogatás,
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatás,
  • gyermekvédelmi nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány,
  • anyasági támogatás,
  • súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei,
  • vakok személyi járadéka,
  • fogyatékossági támogatás,
  • alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás,
  • egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény alapján történő munkavégzés révén szerzett bevétel,
  • háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony keretében történő munkavégzésnek (háztartási munka) a havi ellenértéke
    (vagyis a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló  törvény 4. § (1a) bekezdése szerinti ellátások)
  • a nyilatkozat benyújtását megelőzően megszűnt jövedelem.

Melyik hónap jövedelmét kell figyelembe venni?

  • rendszeres jövedelem esetén a nyilatkozat benyújtása előtti hónap nettó jövedelmével,
  • nem rendszeres jövedelem, vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén, a nyilatkozat benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott nettó jövedelem egy havi átlagával kell számolni

Forrás: Magyar Közlöny 2017. évi 77. szám és Magyar Közlöny 2015. évi 105. szám