Jelenlegi hely

Iskolakezdés mint krízishelyzet – minden negyedik gyermeknek van pszichés eredetű problémája

Az iskolakezdés, a teljesítmény-centrikusság, a kortársaknak és az otthoni elvárásoknak való megfelelés – egyebek mellett ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy még az óvatosabb becslések szerint is csaknem minden negyedik-ötödik gyermek küzd valamilyen pszichés problémával.

Ezek túlmutatnak az alkalmazkodási nehézségeken; megjelenhet depresszió, szorongás, deviáns viselkedés, de van, hogy testi tünetek, például has- vagy fejfájás jelentkezik – mondja Dr. Csenki Laura.

A Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának gyermek klinikai szakpszichológusa szerint számtalan krízissel kell megküzdeniük a gyerekeknek, ilyenkor átmenetileg természetesnek tekinthető, hogy visszalépnek egy korábbi fejlődési szakaszba, ha azonban tartóssá válik ez az állapot, érdemes szakemberhez fordulni.

A különféle krízishelyzetek az élet természetes velejárói, ám nem egyformán tudnak velük megbirkózni a gyerekek, így teljesen normálisnak tekinthető, ha a gyerek átmenetileg visszalép egy korábbi, már túlhaladott fejlődési szakaszba – pl. bevizel, szorosabb testi kontaktust igényel a szülőkkel-, ahol biztonságban érzi magát – magyarázza Dr. Csenki Laura.

Az sem ritka, hogy deviáns viselkedést vesz fel, depresszióba esik vagy szorongni kezd. Ezek mind a megküzdés, az alkalmazkodás részei, amelynek lehet pozitív kimenetele, ám negatívan is végződhet, amikor például állandósulnak a testi tünetek vagy egyéb zavarok.

Az iskolába kerülés, az iskolaváltás, egy osztálytárs vagy barát elköltözése, a szülők válása, a nagyszülők betegsége – csak néhány példa, hogy milyen problémákkal kell megküzdeniük a gyerekeknek, és ehhez jön még az is, hogy nemcsak az iskola, de a szülők is magas elvárásokat támasztanak feléjük – részletezi a a pszichológus.

Beszélgetéssel, közös megoldási javaslatok kidolgozásával mi magunk is sokat segíthetünk a szorongás oldásában, emellett meg kell említeni a mozgás szerepét, ez is sokat segít a feszültség csökkentésében, és számtalan relaxációs technika közül is választhatunk– hangsúlyozza a pszichológus, aki szerint a tünetek hosszabb fennállása esetén érdemes a pedagógusokkal is beszélni, és ha ők is indokoltnak látják, pszichológust is bevonhatunk a probléma megoldásába.

A krízishelyzetek megélése és feldolgozása függ a gyerek alkalmazkodóképességétől, és attól is, hogy a szülő hogyan éli meg ezt a helyzetet. A felnőttek bizonytalanságai a kicsikben is szorongást válthatnak ki, így szülőként egyszerre kell a gyermekünkre és a saját érzelmeinkre figyelni. Mivel a gyerekek számára különösen fontos a biztonság, és megnyugtatja őket az ismerős környezet, így például iskolakezdéskor vagy iskolaváltáskor érdemes már a tanévkezdés előtt felkeresni az intézményt, megismerkedni a pedagógusokkal, esetleg beszélgetni olyan gyerekekkel, akik már oda járnak.

A teljesítményszorongás csökkentéséért sokat tehetünk azzal is, ha igyekszünk megőrizni és táplálni a gyerekek természetes tudásvágyát, és nem az eredményekre, hanem arra koncentrálunk, hogy megmaradjon a belső motiváció, így elkerülhető, hogy csak azért tanuljon a gyerek, hogy eleget tegyen az elvárásoknak– mondja Dr. Csenki Laura, aki szerint nem csak az iskola támaszthat magas követelményeket a gyermekekkel szemben, gyakran épp a szülők azok, akik sokszor indokolatlan vagy épp irreális igényekkel lépnek fel, például hogy karácsonyra olvasson a gyerek, de említhetnénk akár a különféle különórákat is.

Forrás

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

Különleges adventi naptárak a világból

Különleges adventi naptárak a világból

Kezdődik az ünnepi visszaszámlálás, az adventi kalendáriumok ablakai fokozatosan feltárulnak. De nem csak a gyerekszobákban találhatóak, hanem több helyen a városok utcáin is elkápráztatják az embereket.
5+1 klasszikus és drasztikus tipp - Hogyan űzd el a rosszkedved és kerülj jó passzba

5+1 klasszikus és drasztikus tipp - Hogyan űzd el a rosszkedved és kerülj jó passzba

Itt van a csúnya, sötét november, és vele együtt a hajlam a búskomorságra, letargiára, depresszióra, amit csak súlyosbít az újra támadásba lendült vírus okozta emberpróbáló helyzet, mely még a reményt hozó, közelgő advent fényeire is árnyékot vethet. Itt az idő felvenni a kesztyűt, mielőtt túl mélyre süllyedünk!
Adventi koszorú-pánik - tippek,ötletek last minute-ra

Adventi koszorú-pánik: tippek, ötletek last minute-ra

Adventi koszorú-pánik? Jogosnak tűnik az első adventi vasárnap előtt. Gyors megoldások, ihletadó fotók... gyere, szemezgess, még van időd vasárnapig!
Karácsonyi trendkörkép 2020

Karácsonyi trendkörkép 2020

Avagy szivárványos úszógumis unikornis vagy monokróm sötétkék-arany díszek lesznek a fádon? Te mit választanál? Gyere, nézd meg a világ legnagyobb karácsonyi trend vásárát és a hazai kínálatot!
Ugrás az oldal tetejére