Jelenlegi hely

Melyek a legjobb társasjátékok kicsiknek?

Minden család életében elérkezik az a pillanat, amikor végre együtt leülhetnek társasjátékozni és szinte minden kör után halljuk: anya, apa nyertem! Nekünk szülőknek a csillogó szemecskék a világot jelentik, gyermekeink pedig észrevétlenül, játszva fejlődnek és tanulnak.

Rengeteg társasból választhatunk. Vannak például a klasszikusok, úgy mint a Ki nevet a végén?, ami még minket, szülőket is visszarepít gyerekkorunkba; aztán van valamilyen meséhez kapcsolódó, de vannak lányos vagy fiús játékok is és még sorolhatnám. Csak győzzünk választani belőlük! Ha a fiatalabb generáció számára keresel társast, akkor mindenképp érdemes szétnézned a Gémklub weboldalán. Egy biztos, bármelyikre is esik a választásunk, garantált, hogy gyermekünk számára könnyed, felhőtlen kikapcsolódást jelent majd.

Hogyan keressünk társasjátékot kicsiknek?

A társasjátékok képernyő mentes, izgalmas időtöltést jelentenek már 3 éves kortól. A gyerekjátékok nagyon sokfélék, vannak köztük szín és formafelismerő és figyelemfejlesztő játékok, mint például a memória kártyások. Ügyességi és mozgáskoordinációs játékok, térlátásfejlesztő, szókincs- és beszédkészség-fejlesztő, illetve logikai játékok is. Ami közös bennük, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagítanak bennünket. Keresd fel bátran a Gémklub oldalát, hogy biztosan megtaláld csemetéd számára a legjobb játékot. Talán a legfontosabb, hogy mindenképpen a gyermekünk életkorának megfelelő társast válasszunk. Egyébként előfordulhat, hogy a móka és kacagás helyett gyermekünk frusztrált lesz.

Hogyan keressünk társasokat kicsiknek a Gémklub oldalán?

Szülőként több száz társasból válogathatunk. Ebben segítségünkre van a Gémklub oldala, ahol az alábbi kategóriákat találod:

  • Társasjátékok kor szerint
  • Kooperatív gyerektársasjátékok
  • Készségfejlesztő társasjátékok

Melyik kategória mire jó igazán? Mit fejleszt?

Amennyiben a kor a prioritásunk, úgy 3-7 éves kor között válogathatunk korosztály szerinti csoportokból, így biztosak lehetünk benne, hogy a legmegfelelőbb társast választjuk gyermekünk részére. Itt több meséhez kapcsolódó társas várja a kicsiket, ahol ismerős mesehősökkel kalandozhatnak együtt. A kooperációs gyerekjátékok kategóriájába azon 4 éves kortól ajánlott társasjátékok tartoznak, mely során a gyerekek egymással együttműködve, kooperálva játszanak. Ezáltal kiküszöbölhető a versengés, nincs egyéni győztes a gyerekek között. Tulajdonképpen olyan, mintha együtt építenének homokvárat a homokozóban. Ebben a kategóriában megtalálhatóak mind a táblás, mind pedig a dobókockás játékok. A készségfejlesztő társasjátékok rendkívül trükkös játékok, ugyanis észrevétlenül képesek különböző kompetenciákat fejleszteni. Gyermekeink részére éppen emiatt különösen jó időtöltés a társasjátékozás, hiszen a tanulás mellett egy-egy játékos és észrevétlen készség fejlesztés csak jó hatással lehet számukra. Arról nem is beszélve, hogy a család is együtt van.

A játékszabályok mindig egyszerűek és könnyen érthetőek, de van, hogy érdemes próba játékok is játszani, hogy gyermekünk biztosan megértse a szabályokat. Minden forduló egy új kihívás a kis játékosoknak, akár önállóan, akár felnőttel együtt játszva merülnek el benne.

Neked ajánljuk!

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Ugrás az oldal tetejére