Dr Maria Montessori által kidolgozott pedagógiai szemlélet talán már sokak számára ismert lehet, ugyanis manapság igen elterjedt lett hazánkban is. Pedagógiájának mottója „Segíts, hogy magam csinálhassam!”.
A korai fejlesztésben töltött közel húsz éves tapasztalatommal sajnálattal veszem tudomásul, hogy a világ által diktált felgyorsult élettempó, a nevelési szokások megváltozása valahogy magával hozta a - régen oly természetesen a gyermekek életének részeként jelen lévő - mondókák elhanyagolását, eltűnését. Ebben a cikkben szeretném elmondani, bemutatni, hogy miért játszanak olyan fontos szerepet a népi mondókák a gyermekek korai életszakaszában.
Az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) szoros együttműködésben Gyermek Mentőorvosi Kocsikat (Gyermek MOK) üzemeltetünk. Alapítványunk indította útjára az ország első Gyermek Mentőorvosi Kocsiját 2005-ben. Több korszerű mentési eszközt, műszer használatát, eljárást vezettünk be Magyarországon. Hivatásunknak tekintjük a gyermekellátást, a megelőzést és a laikusok oktatását.
Hat hónapos volt a kislányom, amikor ujjacskáit felém emelte és mutogatni kezdte az „Így ketyeg az óra tik-tak jár” kezdetű mondókát. Nem tanítottam neki, csak mondtam, mutogattam, énekeltem, mert felkeltette az érdeklődését és nézett rám a gyönyörű szemeivel.
Valószínűleg minden fényképész nevében mondhatom, hogy az ügyfelek nagy része azzal kezdi, miután belépett a stúdióba és bemutatkoztunk, hogy “Rólam még sosem készült normális fotó!” vagy “Hát, igazából utálom, ha fotóznak!” Innen szép nyerni! Tökéletes fénykép mindenkiről készülhet, csak meg kell találni hozzá a megfelelő eszközöket. Mindjárt el is mondom hogyan, mégpedig úgy, hogy a legnépszerűbb kategóriákat - kismama, újszülött és családi fotózás - külön-külön megnézzük.
Ahhoz, hogy egy édesanya sikeres legyen a szoptatásban, az elhatározáson túl megfelelő információkra és támogatásra van szüksége, és arra, hogy nehézség esetén szakszerű segítséget kapjon.
Azzal, hogy a babát a testünkön hordozzuk, megkönnyítjük számára az új világba érkezés utáni alkalmazkodást, mert az újszülött az összes érzékszervével, bőrkontaktussal, szaglással, látással, hallással érzékelheti az őt hordozó személyt.
Jöjjön egy kis maszatolós mókázás Halloween jegyében, 4 szuper kis maszatolást hoztam nektek, bátran engedjétek a gyerekeket mókázni, maszatolni és ezáltal felfedezni érintés által a világot. - Fehér-Szenti Annamária Manka gyógypedagógus írása.
Attól, hogy a nyár végetért még a lakásba becsempészhetjük a nyári önfeledt pancsolós pillanatokat. Hoztam rá négy szuper feladatot, amit bátran próbáljatok ki! - Fehér-Szenti Annamária Manka gyógypedagógus írása.
Bizonyára vannak emlékeid a tablófotózásról, vagy egy igazolványkép készítésről. Addig jó móka volt, amíg az osztálytársakkal lehetett hülyéskedni várakozás közben, de amint le kellett ülni a székre, jött a kényelmetlen, erőltetettnek tűnő pózolás. Ilyenkor természetes dolog, ha felmerül, hogy vajon a legelőnyösebb kép készül majd rólam?
Újra itt a csodás színekben pompázó ősz és megannyi kalandra hívja a családot a természetbe. Ragadjátok meg a napsütötte napokat és fedezzétek fel a természetet, de ha mégis esőre fordulna az idő, akkor se búslakodjatok, mert rengeteg móka valósulhat meg a négy fal között is. Ebben igyekszem most a segítségetekre amolyan Mankás Maszatoló módon.
A gyermekek táplálása már tulajdonképpen a várandósság ideje alatt is rengeteg kérdést vet fel a szülőkben, a születést követő hetekben, hónapokban, években pedig ez a bizonytalanság gyakran még tovább fokozódik, hiszen a felkínált ételek minősége a gyermek megfelelő fejlődésében, és az evéshez, ételekhez való későbbi viszonyában egyaránt meghatározó szerepet játszik. Az esetleges látszattal ellentétben azonban szerencsére nem egy lehetetlen küldetésről van szó: a leggyakoribb dilemmákról, megoldásokról és a legújabb trendekről Bartus-Preizler Gabriellával, a Czeizel Intézet gyerekdietetikusával beszélgettünk.
Kismamának lenni valóban egy „más” állapot. Tele van örömmel, hiszen az élet legnagyobb csodája történik ilyenkor velünk és bennünk. Tele van azonban kétségekkel, félelmekkel és aggodalommal is. El kell fogadnunk saját magunkat, hogy változik a testünk, az érzelmeink hullámzóak, miközben a bennünk növekvő kis életért aggódunk a leginkább.
Április 22. a Föld Napja, amely a környezetünk védelmének támogatásáról szól. Először 1970 áprilisában tartották meg az első rendezvénysorozatot, amely EARTHDAY.ORG (formerly Earth Day Network) koordinált. Édesanyaként elengedhetetlennek tartom felhívni a figyelmet erre a jeles napra, valamint, hogy egy kicsit elgondolkodjunk azon, hogy milyen hatással lehetnek cselekedeteink a bolygónk jövőjére, a gyermekeink jövőjére.
Sokszor félve osonunk el a tavaszi, nyári eső utáni saras és pocsolyás járdák mellett, féltve és óvva gyermekünket, nehogy koszos legyen: jajj mit csinálsz, most nézd meg, csupa sár lettél! - Ostromoljuk ilyen és ehhez hasonló mondatokkal. Természetesen vannak helyzetek, amikor tudom ezt nem lehet, például családi ünnepségre menet, de nagyon fontos, hogy teremtsünk lehetőséget a sarazásra és pocsolyázásra, mert a gyermekek fejlődéséhez elengedhetetlen.
Valahogy belénk van kódolva ősidők óta a „szépen” evés fogalma. Szerintem mindannyian emlékszünk ilyen és ehhez hasonló mondatokra, akár a szüleinktől, akár az oviból, suliból: szépen egyél, mert elveszem (és ha leeszed a ruhád még ki is kapsz)!.., , ne játssz az étellel, ez nem játék!... egyél szépen, nem vagy te disznó!…és hasonló társaikra. Ugye?
A Dévény módszer jótékony hatásást senkinek sem kell bemutatnom, nagyon sikeres és hatékony mozgásterápia ez a babák számára. Gyakorlatilag a baba születése után bármikor el lehet kezdeni, és minél hamarabb kezdik a csecsemők kezelését, annál hatékonyabb, sikeresebb lehet a mozgásfejlesztés.
A gyerekágy elengedhetetlen kelléke az ágynemű. Gyermekeink legalább 10 órát töltenek alvással, fontos, hogy kizárólag jó minőségű, jól szellőző és gyermekek számára kedves mintával rendelkező ágyneműben hajthassák álomra fejecskéjüket, mely a baba/gyerekszoba dísze is lesz.
Koronavírus idején is fontos, hogy a csecsemők idejében megkapják a védőoltásokat - Egy éves kor alatt kapják a legtöbb oltást a gyermekek, a friss szülők pedig gyakran tanácstalanok, mikor, melyik esedékes éppen, és mit kell róluk tudni. A probléma megoldására jött létre a VaccInTime oldal, egy okos SMS rendszer, mely tíz nappal előre emlékezteti a szülőket gyermekük soron következő védőoltásaira, és segít eligazodni az oltásokkal kapcsolatos tudnivalókban.
Ez a kérdés szinte kivétel nélkül felmerül szinte minden leendő vagy már gyakorló szülőben egyaránt, hiszen a kínálat óriási és nagyon nagy különbségek vannak mind a tudásukat, mind az árukat tekintve az egyes bébiőrök között
Ha Te sem szeretnél bőrönd méretű táskát sok felesleges holmival telepakolni, akkor olvass tovább, és garantálom, hogy babával is élvezetes lesz a kiruccanás.
Amikor már úgy érzed, minden kötél szakad, és azt sem tudod, hogy kinek a tanácsára hallgass, add-e azt a tejet, darabosat, vagy pépeset, netán cukorral vagy édesítőszerrel, na akkor hoztunk nektek egy mentőövet.
A német biztosítók szövetségének statisztikái szerint a biztonsági övvel bekötött autós gyerekülések mindössze 30%-a van megfelelően rögzítve, míg az ISOFIX használatával ez az arány már 96%!
Első gyerkőcnél, emlékszem, tele voltam kérdésekkel. Igyekeztem minél több infót begyűjteni „pelenkaügyben” (is), és persze rengeteg ellentmondásra bukkantam. Az idő és egy szakértő meghallgatása sokat segített, így amikor legközelebb felkerestem a szegedi Pelus Pelenkadiszkont tulajdonosát, Leidecker Emmát, gyorsan össze is gyűjtöttem, hogy mire érdemes figyelni pelenkaválasztás kapcsán. Figyelem! Sok tévhitről és a valóságról rántjuk le a leplet a cikkben.
Központi idegrendszeri sérült, koraszülött, eltérő izomtónusú és megkésett motoros fejlődésű gyermekek számára tart ingyenes szűrővizsgálatot a Semmelweis Egyetem Pető András Karának Pedagógiai Szakszolgálata – tájékoztatatta az intézmény honlapját Gruber Mónika intézményegység vezető.
Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is.
Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.