Jelenlegi hely

A mi újévi fogadalmaink

Ahány ház, annyi szokás - igaz ez az újévi fogadalmakra is. Bemutatjuk, hogy ezúttal mit fogadtak meg az Imamik országszerte - ezáltal nemcsak ötleteket adunk mások számára, hanem segítünk magunknak betartani őket. Jövőre visszatérünk és beszámolunk a sikerekről, esetleges kudarcokról. Ezzel a kis összeállítással is kívánunk Nektek betartott fogadalmakban gazdag új évet!

Az igazi kérdés az, hogy egyáltalán érdemes-e újévi fogadalmakat tenni. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy minek, mert úgysem tartják be, az első napokban még lelkesek, de aztán úgyis elsodornak mindent - az újévi fogadalmakat is - a szürke hétköznapok. Mindemellett mindenkinek vannak titkos vagy kevésbé titkos, konkrét vagy kevésbé konkrét vágyai, tervei, ötletei a jövőre nézve, amit tulajdonképpen mégiscsak jó megfogalmazni, leírni, átgondolni, akár újévi fogadalomként, akár mésképp, hiszen akkor sokkal nagyobb az esély a betartásra is. Egy biztos: ez is - mint annyi minden - az elhatározás komolyságán, az eltökéltségen múlik.


Az én újévi fogadalmam: Egészséges táplálkozással, rendszeres mozgással testi, lelki, szellemi harmóniában élek. Egészséges táplálkozás: gluténmentes, laktózmentes és csak háztáji csirkehúst fogyasztok. Heti és napi menütervet készítek, melyet este elkészítek magamnak másnapra, hogy elkerüljem a nassolást. Heti 2-szer tornázom. Hetente 0,5kg-ot fogyok, így 5 hónap alatt lefogyok 10kg-ot. Szaunázással ünneplem meg a sikereket. (Anna, Tatabányaimami)


Az enyém kevésbé konkrét és így kevésbé megvalósítható, illetve számonkérhető. :) De ezúttal nagyon elhatároztam magam. Én ugyanis általánosságban nagyon nem szeretem az újévi fogadalmakat, nem is szoktam tenni, vagyis helyesebben: nem ilyenkor teszem őket, hanem amikor épp "aktuálisak", mert az időponthoz kötöttség miatt kissé erőltetettnek érzem az egész ügyet, ezért nálam hamar el is felejtődik, és a következő év végén rossz érzéssel gondolok arra, hogy na, már megint elfelejtettem, hogy mit fogadtam meg tavaly. De most nagyon megérintett valami: a karácsonyi misén megtudtam, hogy nemrég kezdődött az irgalmasság éve, és igyekezzen mindenki irgalmas(abb)nak lenni. Bár valószínűleg számomra kicsit mást jelent ez a fogalom, mint a hivatalos egyházi értelmezés, de a lényeg, hogy én ezt most így fordítottam le magamnak: igyekezzek kevésbé maximalista, azaz elnézőbb lenni magammal és környezetemmel szemben. Magamat ismerve, nem lesz könnyű, de elszánt vagyok.:) (Ildi, Budapestimami)


Én sem vagyok egy fogadalomtevő típus, de tulajdonképpen minden jövő évre kitűzött célt meg lehet fogalmazni újévi fogadalomnak, úgyhogy nekem most ezek: minden nap leírok a naptáramba minimum 2 jó dolgot, ami aznap ért. Akkor is, ha nehéz, mert veszett rossz nap volt, és szomorú vagyok, vagy haragszom. Bármilyen bagatell dolog, ami örömet adott számít. És elkezdek komolyan portugálul tanulni. (Lilla, Budapestimami)


Munkával kapcsolatos célom 2016-ra: havi és azon belül napi terveket készítek, ami alapján dolgozom majd. Minden hónap végéig megtervezem a következő hónapot. Minden hétköznapra 1-1 fontos teendőt tervezek, amit mindenképpen el kell végeznem. Bármilyen sürgős feladat jön közbe, ezt a fontosat fogom először megcsinálni. (Januárra már kész a napi tervem, ezek nem igazán időigényes dolgok, hanem olyanok amiket hajlamos vagyok halogatni, emiatt később sürgős feladatként felbukkannak vagy utólag megbánom, hogy kihagytam.)

Minden hónapban bevezetek egy új szokást vagy egy jelenlegi rossz szokásomat jóra cserélem. Pl. 1. Minden nap megiszom 8 pohár vizet (nagyon elhanyagoltam mostanában a hidratálást). 2. Második terhességem alatt leszoktam a sminkelésről, mert szinte egész nap ágyban kellett feküdnöm. Korábban minimális sminket, legalább szempillaspirált használtam, akkor is, ha nem mentem sehová. Ezt a régi szokásomat szeretném újra visszahozni. 3. Megvalósítom a papírmentes konyha projektet. 4. Megtanulom és naponta alkalmazom az arcmasszázst. Egyelőre még csak az első 4 új szokást terveztem el, de biztosan lesznek még újabb ötleteim.  (Timi, Fehérvárimami)


Kilépek a komfortzónámból; gyakorlom az asszertív kommunikációt; időt szakítok az igazán fontos dolgokra, nemcsak a sürgőssel foglalkozom; naponta sportolok (futás, torna); új (étel)recepteket próbálok ki; havonta elolvasok (minimum) egy könyvet; kedves leszek az anyósomhoz. :) (Kinga, Budapestimami)


Az én újévi fogadalmaim: -10kg, azaz szülés előtti súlyom elérése; egészségesebb táplálkozás és rendszeres mozgás bevezetése; több időt fordítani a páromra (havi egy program kettesben: séta, esti maszázs, odabújás - a lényeg hogy ne csak a gyerekek érezzék a törődést :) ), napi pontokba szedett heti munkaterv készítése, tanulásra napi egy órát szánni. (Évi, Szolnokimami)


Én már évek óta nem szoktam tenni újévi fogadalmat, talán azért, mert évekkel ezelőtt sosem vittem őket véghez... De most elszántam magam, mert szükségesnek tartom. Nem a fogadalmat, hanem az életemben a változtatást:

  • Munka: hatékonyabb munkavégzés, amit csak a részfeladatok megtervezésével érhetek el, napi vagy heti tervek készítésével. (Most elég össze-vissza csinálom, és sok minden elmarad így vagy félbe marad...)
  • Gyerekek: többet játszom a gyerekekkel és kevesebbet dolgozom, ha itthon vannak.
  • Tanulás: fontosnak tartom a fejlődésben, hogy sokkal többet tudjak, hogy folyamatosan képezzem magam, több kitűzött szakmai cél van előttem. És ebben az évben le kell tennem a diplomámhoz az angol vizsgát, úgyhogy mindennap tanulni fogom az angolt!
  • Életmód: egészségesebb táplálkozás és torna (ami idáig 0 volt az életemben), és kevesebb facebookolás :) (Marianna, Kecskemétimami)

Én sosem teszek újévi fogadalmakat. Úgy általában nem szeretem a szilvesztert, nekem az mindig nyűg. Egy mondvacsinált "ünnep", amit én nem tudok vezényszóra ünnepelni, ezért jellemzően nem tartom. A gyerekekkel koccintok, de jellemzően nem éjfélkor, mert olyankor már alszunk. :) De amit viszont tudok, az az, hogy tudatosabban szeretném élni az életem. :) (Szandra, Veszprémimami)


Nem szoktam újévi fogadalmat tenni. A két ünnep közötti (kissé) nyugodtabb napokban igyekszem átgondolni, hogy az elmúlt évben mi minden történt, hogyan alakultak a dolgok. Végiggondolom, hogy melyek azok a területek, ahol fejlődnöm kell, mit tudnék tenni, hogy jobb legyen; majd az új évben, a mindennapok során arra törekszem, hogy ezek az ötletek, változások, tevékenységek megvalósuljanak. Az elmúlt (másfél) évben például elkezdtem rendszeresen futni, ezt mindenképpen szeretném a jövőben is folytatni, lehetőleg még gyakrabban, rendszeresebben.  (Szabina. Zalaimami)


Egyik kedvenc marketingesem után kizárólag egy változást hozok be idén az életembe, de azzal minden nap foglalkozom és meg is fizetem az árát. Szóval ismét előveszem a határidőnaplómat (és nem kis cetlikre irogatok, amik rendszeresen eltűnnek az asztalomról), este lefekvés előtt pedig átnézem és előkészítem a következő napot történjen bármi is. (Zsanett, Szegedimami)


Ti milyen újévi fogadalmakat tettek az idén? Osszátok meg velünk. Köszönjük!

Boldog új évet és sok betartott fogadalmat kíván az Imami csapata!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére