Jelenlegi hely

Próbáld fel Vitay Georgina egyenruháját! - Abigél kiállítás Budapesten

Szabó Magda születésének 100. és halálnak 10. évfordulója alkalmából interaktív Abigél kiállítás nyílik szeptember 12-én a budapesti Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyen. A látogatók beülhetnek Torma Gedeon igazgató irodájába vagy Vitay Georgina egyenruháját is felpróbálhatják. A kiállítás november 30-ig látogatható.

Herpai András muzeológus, a kiállítás rendezője az MTI-nek elmondta, hogy a bemutatóval a kiállítóhely az írónőnek az egykori Magyar Televízióhoz kötődő munkássága előtt kíván tisztelegni.

Szabó Magda, a 20. század egyik legelismertebb magyar írónője számtalan regény, novella szerzője, írásai a világ számos országában sikert arattak, máig ő az egyik legtöbbet fordított magyar író.

Ezt az elismertséget mutatja, hogy az MTV szervezésében készült Nagy Könyv című intervíziós vetélkedőben az Abigél című regényét a harmadik legjobb könyvnek választották meg a nézők. A televízió történetének szerves darabja a regényből készült tévésorozat, amely hűen adja vissza a második világháború alatt tanuló diáklányok mindennapjait.

Szabó Magda nagyszerű regénye 1970-ben jelent meg először a Móra Könyvkiadónál. Népszerűsége azóta is töretlen, számos kiadást ért meg, valamint tévésorozat, hangoskönyv és musical is készült belőle. Kezdetben romantikus, kalandos lányregénynek tűnik, később azonban ennél komolyabbra fordul a cselekmény, a második világháború a gondtalan kamaszok életébe is begyűrűzik. Gina, a regény hősnője 1943-ban elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis ötödikes gimnazistát a rideg világ, a szokatlan, kegyetlen törvények lázadásra késztetik. Ám megtud valamit, ami maradásra bírja, és önként vállalja a rabságot. A főszereplőnek a szeszélyes, elkényeztetett gyereklányból hirtelen megfontolt, felelősségteljes felnőtté kell válnia, hogy a saját és apja életét mentse.

A regényből 1978-ban Zsurzs Éva rendezésében forgattak négyrészes tévéjátékot, melynek forgatókönyvét maga az írónő írta. Néhány epizód kimaradt ugyan a filmből, de a párbeszédek nagy része szószerinti átvétel a könyvből. A filmben olyan nagy színészeink játszanak, mint Ruttkai Éva, Piros Ildikó, Básti Lajos, Garas Dezső, Gina szerepében pedig Szerencsi Évát láthatjuk.

A kiállítás célja, hogy a látogató főszeplője lehessen a bemutatónak és ne vitrinekben kiállított tárgyak között ismerhesse meg az 1978-ban forgatott sorozat tárgyait és kellékeit, hanem az enteriőrben "maga lehessen a Matula diákja".

A Pollack Mihály téri épületben két különböző helyszínen rendezték be a tárlatot. Az egyikben Abigél szobra és a kis kert jeleníti meg az arborétumot, a másik helyszín pedig egy tanterem és egy tanári iroda, felidézve ezzel Torma Gedeon igazgató irodája. Itt lehet majd felpróbálni a jelmeztár darabjait, köztük azt a ruhát is, amelyben Szerencsi Éva Vitay Georgina szerepét alakította.

A jelmeztárban több mint 80 ezer tételnyi anyagot őriznek, ebből válogatták ki azt a néhány tucatot, amelyet felhasználtak a bemutatóhoz. A ruhák mellett különböző kellékeket és eszközöket, valamint azt az emblematikus gramofont is tartják, amely az utolsó részben, a nagy Gedeon-napi mulattságban megszólal, amikor Vitay végleg megszökik a Matula Református Gimnáziumból.

Az MTVA archívumának jóvoltából az írónővel készült riportokat és filmrészleteket láthat, valamint eddig nem ismert hanganyagokat hallhat a közönség.

Az esemény FB oldala.

Forrás: MTI

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére