Jelenlegi hely

Nem az aminek látszik

A joghurtok kerültek célkeresztbe a Tudatos Vásárlók Egyesületének legutóbbi terméktesztjén.

A vizsgált 41 joghurt közül a a Balmazújváros mellett található Virágoskút bio málnás-szamócás joghurtja szerepelt a legjobban, az Aldi Desira földiepres ízesítésű termék került a második helyre. A dobogó harmadik fokát pedig a Nöm Fasten epres joghurt foglalta el, amely egy osztrák termék.

A teszten összesen 41 gyümölcsös és gyümölcs ízű joghurtot hasonlítottak össze a termékcímkén található információk alapján. Szempont volt a joghurtok cukortartalma, gyümölcstartalma, származási helye, valamint azt, hogy tartalmaznak-e színezéket, aromát vagy potenciálisan allergizáló hatású karragént, guargumit vagy kármint. Kiemelt figyelmet fordítottak a gyerekeknek szóló termékekre.

Az első három helyezett mindegyike több gyümölcsöt tartalmazott, mint cukrot, viszont az első kivételével valamennyi termékben volt aroma és színezék is. Cukortartalom alapján négyszeres különbség van a teszten szereplő legkevésbé és a leginkább cukros termékek között.

A lista utolsó termékei között végzett termékek közös jellemzői, hogy a legtöbbnek 5 százalék alatt volt a gyümölcstartalma, több cukor volt bennük, mint gyümölcs, illetve tartalmaztak aromát, színezéket is, néhány kivétellel pedig potenciálisan allergizáló összetevőt is.

Az utolsó helyekből négyet is a Danone bérelt ki, melyből két terméke egyáltalán nem tartalmaztak gyümölcsöt.

A legjobban szereplő Virágoskút nem ismeretlen a hazai biotermékeket fogyasztók előtt. Az ország legnagyobb biogazdasága található itt, és hamarosan az első magyar biocsárda is.

 
Forrás: tudatosvasarlo.hu
Kép: Pixabay.hu

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére