Jelenlegi hely

3 + 1 életmentő információ a kapcsolati erőszak áldozatainak

Vita, vagy erőszak? Milyen eseteben és hova fordulhat, akit bántanak? A kapcsolati erőszak egyetlen formája sem elfogadható! Kérj segítséget!

FONTOS TUDNI, ÉLETET MENTHET!

A kapcsolati erőszak bűncselekmény, amiért mindig a bántalmazó és sosem az áldozat a felelős!

Előfordul, hogy egy családban, egy párkapcsolatban valami elromlik. Vita, nézeteltérés, konfliktus az emberi kapcsolatok velejárói.

Baj akkor van, ha az egyik hatalmat, erőt gyakorol a másikon.

Ezt kapcsolati erőszaknak nevezzük, melynek jelei lehetnek a következők: a túlzott féltékenykedés és ellenőrzés, a másik gúnyolása, korlátozása, kívánságainak és döntéseinek semmibe vétele.

De ide tartozik a zsarolás, megalázás, parancsolgatás, az üvöltözés, minden szóbeli és lelki agresszió, végül a verés és a fizikai bántalmazás minden formája, valamint a szexuális erőszak minden formája.

A KAPCSOLATI ERŐSZAK EGYETLENEGY FORMÁJA SEM ELFOGADHATÓ!

A kapcsolati erőszak ritkán szűnik meg csak úgy, sőt idővel a bántalmazások jellemzően egyre durvábbá és gyakoribbá válnak, mely megnehezíti a kapcsolatból való kilépést is.

Nagyon fontos minden érintettnek, vagy érintettet ismerőnek tudni, hogy van segítség!

Egész ellátórendszer foglalkozik a kapcsolati erőszak áldozatainak támogatásával, a bántalmazó kapcsolatból való kilépés feltételeinek közös megteremtésével, az áldozat lelki megerősítésével, a döntéshozás támogatásával.

KÉRJ SEGÍTSÉGET: VAN SEGÍTSÉG!

Ha úgy érzed, hogy kapcsolati erőszak áldozata vagy, netán bizonytalan vagy ennek eldöntésében, kérj segítséget!

AHOVA SEGÍTSÉGÉRT FORDULHATSZ:

KAPCSOLJEGYBŐL applikáció

Az alkalmazás az érintetteknek nyújt hasznos információkat a témában, biztosít azonnali segítségkérési lehetőséget egy pánikgomb funkcióval, illetve megmutatja, hol érhető el az áldozathoz legközelebb segítő szolgáltatás.

Az app android és iOS platformon került lefejlesztésre.

ANONIM ONLINE TANÁCSADÁS: www.aszeretetnemart.hu

A kapcsolati erőszak nem magánügy, nem szégyen az áldozatává válni, nem tabu téma. A kapcsolati erő-szak bárkit érinthet. Ha ezzel együtt valaki nem áll készen arra, hogy személyét felfedve kérjen segítséget, megteheti ezt anonim módon is az Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett www.aszeretetnemart.hu internetes tanácsadó oldalon.

KRÍZISAMBULANCIÁK:

Az ország minden régiójában működik egy-egy kríziskezelő ambulancia, ahol jogász, pszichológus, szociális munkás segíti a kapcsolati erőszak áldozatait.

Az ambulanciák felkereshetők személyesen (előzetes időpontegyeztetés után), vagy akár telefonon, e-mailen keresztül is.

A KRÍZISKEZELŐ AMBULANCIÁK ELÉRHETŐSÉGEI:

Budapest
Telefon: +36-70-525-0536
E-mail: budapest.krizisambulancia@segelyszervezet.hu

Devecser
Telefon: + 36-70-933-8060
E-mail: veszpremmegye@voroskereszt.hu

Kaposvár
Telefon: + 36-82-812-476
E-mail: krizisambulancia.kaposvar@gmail.com

Miskolc
Telefon: +36-30-309-1552
E-mail: miskolc.krizisambulancia@segelyszervezet.hu

Mosonmagyaróvár
Telefon: +36-70-598-1101
E-mail: ambulancia.movar@gmail.com

Orosháza
Telefon: +36-30-781-7951
E-mail:oroshaza.krizisambulancia@segelyszervezet.hu

Szolnok
Telefon: + 36-30-305-2919
E-mail: szolnok.krizisambulancia@segelyszervezet.hu

ORSZÁGOS KRÍZISKEZELŐ ÉS INFORMÁCIÓS TELEFONSZOLGÁLAT:

Ingyenesen hívható: 06-80-20-55-20
Ha nagy a baj, ha krízishelyzet áll elő, ha indokolttá válik a bántalmazó által nem ismert, védett helyre való eljutás, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat hívható ingyenesen a nap 24 órájában.

forrás: CSEÖH

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére