Jelenlegi hely

Családi felderítő akcióban az Imami: milyen Debrecen új strandja?

Nagyon vártuk már az új strand megnyitását, a tavalyi szezonban zárva volt a majd száz éves hely. Meglepődnek azok, akik most a város strandjára érkeznek: egy futurisztikus,izgalmas világot találnak. Beépített csapatunk körbenézett és áldozatosan mindent kipróbált. Kövessetek!

Debrecen városára ráfért az új strand, a régi minden szeretete mellett már elavult volt. Az igazi retro évek után szinte egyik pillanatról a másikra a jövőbe ugrottunk. Gondolhatta így sok-sok debreceni még a télen is a terveket látva, és 2020. júniusától már ki is próbálhatja a megnyitott strandot.

Egy különleges építészeti megoldás különleges okkal

Az új strand igazi vízi komplexum egy egyedülálló helyen: A debreceni Nagyerdő természetvédelmi terület, ráadásul az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 hálózat része is. Így ezzel a fürdővel elsőként a világon létesült strand természetvédelmi területen. Mivel nagyon behatárolt, szűk terület – az eredeti strand - állt a tervezők rendelkezésére, a zöld felület nagyságából pedig nem akartak és nem is lehetett engedni, így függőlegesen is terjeszkedni kezdtek.

Az új strand központi eleme egy 12 méter magas, háromszintes, minden irányból könnyen megközelíthető és átjárható épület lett. Ezzel majdnem duplájára sikerült növelni a vízfelületet a régi strandéhoz képest.

Kalandmedence a földszinten

A látványos épület medenceszintjén gyógy- és relaxációs medencék, sportvilág 50 és 33 méteres úszósávval és kalandmedence található.

A kalandmedencénél négyféle óriáscsúszda várja a bátrakat: akár 2 fő együtt is csúszhat együtt a 126 m feketelyuk csúszdán és a 109 m gömbcsúszdán, míg az UFO csúszda, és az aquatube 96 m csúszda is 1 fős. Ugyanitt mászófal, kötélhimba, 4 méter mély ugrómedence „Tarzanfával” is helyet kap, háromféle, akár 4,7 méteres ugrómagassággal.

A felső szinten a napozó teraszok és vízi bár mellett egy nagyon izgalmas, üveg falú medencét alakítottak ki. Erről a szintről indulnak a csúszdák is, amelyek a tartószerkezetbe kerültek „elrejtve”, így kívülről nem látszanak, ellenben belülről igazi élményt nyújtanak.

A felszín alatt találhatók az öltözők és a szociális helyiségek. Mindezek mellett hullámmedence, sodrómedence, varázssétány, zöld növényfalak, halkan csordogáló vízesés, vízfátyol teszi izgalmas élményközponttá az új strandot.

Rajzfilm inspirálta gyerekparadicsom

Egyedi attrakciókkal és izgalmas élményelemekkel közel 2 ezer négyzetméteren minden korosztálynak.

A „Kincses bolygó” 2002-es Disney Stúdió rajzfilmjének csillagok közt repülő kalózhajója inspirálta az izgalmas kalóztanyát, léghajóval, ágyúkkal és csúszdákkal.

Regényolvasóknak nem áthallás, a rajzfilm valóban Stevenson A kincses sziget című kalandregényének története új környezetben.

Bébipancsolótól a spray parkig

Az egészen kicsiknek (0-4 éves kor között) egy 0-40 cm fokozatosan mélyülő gyerekpancsoló épül fröcskölő állatfigurákkal, bébi csúszdákkal.

A gyerekek érzékeny bőrét modern árnyékolástechnika védi. Ezen a helyen tuti nem lökik fel a kicsit a megvadult kalózok!

Kalózparadicsom 4 éves kortól: a Robinson fára a 4-8 éves gyerekek akár fel is mászhatnak, a 8-12 éves kis kalózokat pedig léghajódokkoló is várja vízi ágyúkkal, többféle csúszdával, hintákkal, vízeséssel, kötélmászókával.

Közös családi játékok

Különleges szórakozást ígér a spray park, és a családi csúszdákon közösen lehet majd a vízbe csobbanni. Az ügyesebbeknek a hullámmedence is izgalmas perceket fog nyújtani, a másik végénél kialakított szabadtéri színpadon pedig szórakoztató programokkal, színházi előadásokkal, koncertekkel színesítik majd a lurkók fürdőzését. A lassú folyóban, azaz az 1,2 méter mély sodrómedencében fürdőzők pedig úgy érezhetik majd magukat, mintha valóban folyóvízben úsznának.

Ha a gyerek és a felnőttek is szárazabb szórakozásra vágynak, akkor a játszótér, kültéri kondipark és a labdajátékok szerelmeseinek strandfoci, kézilabda, teqball, streetball és lábtengó pályák várják őket.

Bejutás online jeggyel offline sorbanállással

Ezen a rendszeren még lehet javítani, az online jegyet vásárlók éppúgy sorban állnak, mint aki a helyszínen váltana jegyet. Ráadásul árnyék sincs a sorbanállók feje felett, így valóban alig várja a belépő a víz hűvösét. A kabinok is hamar elfogynak, de ezen is lehet még javítani. A büfében is ismerős a sorbanállás, de nem hinném, hogy létezik olyan strandbüfé, ahol ez nincs. Az árak nem a Zsibi lángosárai, de azt hiszem ebben a környezetben ez nem is meglepő.

A helyszín, a strand különleges elemei és környezete igazán egyedi strandélménnyé teszik az itt töltött napokat.

ADL - Debrecenimami

Forrás: bordstudio.hu; debrecenistrand.hu; Aquaticum Facebook oldala, Debrecenimami saját képei

Debrecen új strandja, az ikonikus léghajóval, részlet a léghajóból
Debrecen új strandja, az Aquaticum - füves napozó
Debrecen új strandja, az ikonikus léghajóval, részlet a léghajóból
Debrecen új strandja, az Aquaticum - medencék
Debrecen új strandja, az ikonikus léghajóval, részlet a léghajóból
Debrecen új strandja, az Aquaticum - medencék
Debrecen új strandja, az Aquaticum - kabinok
Debrecen új strandja, az Aquaticum - büfésor
Debrecen új strandja, az Aquaticum - füves napozó
Debrecen új strandja, az Aquaticum - ugrómedence
Debrecen új strandja, az Aquaticum - csúszda
Debrecen új strandja, az Aquaticum - medence

Neked ajánljuk!

Adventi kiállítás Monor főterén, ahogy még nem láthattad - nézd meg te is!

Adventi kiállítás Monor főterén, ahogy még nem láthattad - nézd meg te is!

Kruchió László dekoratőr idén 13. alkalommal készítette el Adventi kiállítását, amit évről évre vár szinte az egész város. Egy mesevilágba csöppenünk a kiállítást körbejárva, lélekben is készülve a karácsonyra.A város főtere megtelik játékossággal és a várakozásra való felkészüléssel. November 29 – december 13-ig látogatható a szabadtéri kiállítás Monor központjában, a Szent István téren.
Különleges adventi naptárak a világból

Különleges adventi naptárak a világból

Kezdődik az ünnepi visszaszámlálás, az adventi kalendáriumok ablakai fokozatosan feltárulnak. De nem csak a gyerekszobákban találhatóak, hanem több helyen a városok utcáin is elkápráztatják az embereket.
5+1 klasszikus és drasztikus tipp - Hogyan űzd el a rosszkedved és kerülj jó passzba

5+1 klasszikus és drasztikus tipp - Hogyan űzd el a rosszkedved és kerülj jó passzba

Itt van a csúnya, sötét november, és vele együtt a hajlam a búskomorságra, letargiára, depresszióra, amit csak súlyosbít az újra támadásba lendült vírus okozta emberpróbáló helyzet, mely még a reményt hozó, közelgő advent fényeire is árnyékot vethet. Itt az idő felvenni a kesztyűt, mielőtt túl mélyre süllyedünk!
Adventi koszorú-pánik - tippek,ötletek last minute-ra

Adventi koszorú-pánik: tippek, ötletek last minute-ra

Adventi koszorú-pánik? Jogosnak tűnik az első adventi vasárnap előtt. Gyors megoldások, ihletadó fotók... gyere, szemezgess, még van időd vasárnapig!
Ugrás az oldal tetejére