Jelenlegi hely

Meghallgatlak! telefonos segítség az autizmussal élő gyermekek szüleinek

A Nem Adom Fel Alapítvány Léleköntő programjának keretein belül indult telefonos szolgáltatás március 23-a óta elérhető a segítségre szoruló autizmussal vagy ADHD-vel élő gyermekek és szüleik számára. Céljuk, hogy a koronavírus miatt kialakult különleges helyzetben is segítségre találjanak az érintett családok.

A Nem Adom Fel Alapítvány Léleköntő Programjának szakemberei és önkéntesei várják az olyan családok hívásait, akik az otthon lévő autizmussal, ADHD-val élő gyermekeikkel tanácsot szeretnének a az új helyzet kihívásaira.

Az átlagosnál érzékenyebbek

Az autizmussal élők számára még fontosabb a napi rutin kiszámíthatósága, az állandóság, hiszen sokkal érzékenyebbek a változásokra. Az utóbbi hetek az egészséges embereket is megviselték, így érthető, hogy jóval nagyobb nehézséget jelenthet a koronavírus miatt kialakult helyzet kezelése, és ezzel megszokott életritmusunk felborulása, az otthoni bezártság.

Első rövid képes meséjük főként óvodás, kisiskolás gyermekeknek - innen letöltheted!

A szülőket ez kihívás elé állítja: Hogyan segíthetnének, hogy gyermekük jobban érezze magát? Hogyan dolgozzanak otthonról míg az autizmussal élő gyermekük különféle problémákkal reagál erre a bizonytalanságra? Sokan szülők egyedül érezhetik magukat egy ilyen helyzetekben, szükségük lenne a meghallgatásra, tanácsra.

Hogy mikor kit lehet hívni?

A weboldalukon közzétett listán ITT mindenki megtalálja a számára szükséges szakemberek elérhetőségét, telefonos óráit.

A telefonvonal végén különféle szakemberek, gyógypedagógusok, mentálhigiénés szakemberek és pszichológusok várják a szülők kérdéseit. Igény esetén a  telefonálókat tovább kísérik egyéni megoldások keresésével, e-mailes kapcsolattartásban,  szakemberek ajánlásával segítik őket a krízishelyzetek megoldásában.

ADL - Debrecenimami

Forrás: Nem Adom Fel Alapítvány

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére