Jelenlegi hely

A GYED extra árnyalatai

Lassan már két hónapja, hogy folyamatosan kapom a kérdéseket miért nem írok a gyed extráról. Ennek semmi más oka nem volt, mint az, hogy amikor elolvastam a törvényjavaslatot, nagyon sok ellenmondást és bizonytalanságot találtam.

Azóta több apró módosítás történt, aminek köszönhetően, most már körvonalazódnak a 2014. január 1-jén hatályba lépő rendelkezések. Ezek egy része az ún. gyed extrához kapcsolódik, más része pedig a táppénz, tgyás, gyed szabályainak módosítását, pontosítását foglalja magában.

Legelőször talán azt kellene megnézni, hogy mit értünk Gyed extra alatt?   Ez a fogalom meghatározás egy több rendelkezést tartalmazó csomag összefoglaló neve. Nézzük meg mi található ebben a csomagban?

  1. Több ellátás egyidejű folyósítása

  2. Munkavégzés gyed, gyes folyósítás mellett

  3. Ikrek gyed jogosultsága

  4. Hallgatói gyed

  5. Családi adó- és járulék kedvezmény

  6. Munkába visszatérő kisgyermekes szülők foglalkoztatása után járó kedvezmény

Nézzük meg sorban, hogy mit is tartalmaznak ezek a rendelkezések.

 

Több ellátás egyidejű folyósítása

Ez a rendelkezés sajnos, csak azon családokra vonatkozik, ahol az újabb gyermek 2013. december 31-e után születik.  Fontos kitétel az, hogy csak különböző korú gyermekek esetén van arra lehetőség, hogy egyidejűleg több ellátást folyósítsanak.  Ha ugyanazon gyermek jogán jogosult az igénylő egyidejűleg gyed-re vagy gyes-re, vagy táppénzre, akkor választani kell az ellátások közül.

Példa: 

H. Hanna 2012. december 12-én született gyermeke jogán gyermekgondozási díjra jogosult  2014. december 12 –ig. A család nagy örömére 2014. január 1-én megszületik a kistesó. Ebben az esetben a gyermekgondozási díj folyósítása mellett 2014. december 12-ig H. Hanna jogosult az első baba jogán gyermekgondozási díjra.

Amennyiben H. Hanna újabb gyermeke 2013. december 31-én megszületik, akkor választania kell, hogy első gyermeke jogán továbbra is a gyermekgondozási díjat kéri vagy a második baba után igényli a terhességi gyermekágyi segélyt, de ebben az esetben a gyermekgondozási díjat le kell mondani a terhességi gyermekágyi segély igénylésének napjával.

De mi van abban az esetben, ha iker terhesség esetén az ikrek közül az egyik baba még 2013. december 31-én 23 óra 57 perckor születik, míg a másik baba 2014. január 1-jén 0 óra 3 perckor születik és van a családban egy 20 hónapos gyermek? Ebben az esetben attól függően alakul az egyidejűleg történő többes ellátás folyósítás, hogy az édesanya az ikrek közül melyik gyermekre tekintettel adja be a tgyás igénylést. Ha a korábban született gyermek jogán, akkor le kell mondani az első gyermekre tekintettel folyósított gyed-et, ha a később született iker jogán igényli a tgyás-t, akkor pedig a tgyás mellett továbbra is jogosult gyed-re.

H. Hanna gyermekgondozási díjban részesül, gyermeke betegsége miatt táppénzre jogosult.  Választania kell, hogy marad továbbra is gyed-en vagy a gyed-et lemondva táppénzt igényel.

Viszont új szabály, hogy amennyiben az édesanya úgy dönt, hogy gyed/gyes folyósítás mellett keresőtevékenységet folytat és gyermeke, akinek a jogán gyed-en/gyes-en van beteg lesz, az apa is igényelhet gyerekápolási táppénzt. Eddig ebben az esetben csak az volt jogosult gyerekápolási táppénzre, akinek a gyes-t folyósították.

 

Munkavégzés gyed, gyes folyósítás mellett

A gyed melletti munkavégzés lehetősége egy nagyon nagy kedvezmény, amire eddig nem is volt példa. Sőt a korábbi években a gyes melletti  munkavégzés szabályai is  változtak,   vagy korlátozták a teljes munkaidőben történő munkavégzést vagy lehetővé tették.  Itt az új lehetőség. Nemcsak gyes mellett, hanem gyed mellett is lehet időkorlátozás nélkül keresőtevékenységet folytatni, abban az esetben, ha a baba betöltötte az egy évet.

Azért, hogy ne legyen ilyen egyszerű, továbbra is vannak korlátok. Az egyik ilyen korlát az, hogy a gyet-en lévő szülő továbbra is csak heti 30 órát meg nem haladó időtartamban dolgozhat vagy időkorlátozás nélkül végezhet keresőtevékenységet abban az esetben, ha a munkavégzés otthonában történik. A másik korlát pedig a gyed melletti keresőtevékenység folytatásánál található.

Azt mondja a jogszabály, hogy amennyiben a gyed első igénybevétele a gyermek egy éves kora után történik, az első igénybevétel első napját követő 60. napig nem lehet keresőtevékenységet folytatni. Kivéve ha az igénylő a gyermekre tekintettel terhességi gyermekágyi segélyt igényelt. Ez így elég érdekesen hangzik, de nem olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre látszik. Ennek a szabálynak az a lényege, hogy ha egy családon belül úgy döntenek, hogy az apa megy gyed-re a gyermek egy éves kora után (mert pl. az ő keresete magasabb, így több gyed-et kaphat), akkor csak a gyed igénylést követő 61. naptól végezhet keresőtevékenységet. Azaz a gyed igénylésének és az otthon töltött időnek meg kell előznie a gyed melletti munkába lépés napját. Ezt nem biztos, hogy sok munkáltató jó szemmel nézné. Mivel mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy az apa két hónapig kiesik a munkából és erre az időre vagy helyettesíteni kell vagy nincs aki a munkát elvégezze.

További érdekesség, hogy amennyiben gyed mellett munkaviszonyban, megbízási jogviszonyban történik a keresőtevékenység folytatása, akkor minden járulékot az általános szabályok szerint kell megfizetni. Míg ha egy egyéni vagy társas vállalkozó folytatja a vállalkozási tevékenységet, nem kell megfizetnie a gyed folyósítás alatt a minimum járulék alap után a járulékokat, azaz csak abban az esetben van járulékfizetési kötelezettség, ha van vagy tagi jövedelem vagy vállalkozói kivét a vállalkozási formától függően.

Ez egy lehetőséget jelenthet azon anyukák, apukák számára, akik most döntik el, hogy saját vállalkozást indítanak, mivel úgy gondolják, hogy a babázás után már nem alkalmazottként, hanem saját lábon szeretnének érvényesülni. Arra viszont vigyázni kell, hogy itt nem csak a járulékfizetés mentességét kell figyelembe venni, hanem az egyéb fizetési kötelezettségeket, következményeket is. Így mindenképpen javasolt a vállalkozás indítása előtt a megfelelő tájékoztatás kérése.

 

Ikrek gyed jogosultsága

Nagyon sok kérdést kaptam azzal kapcsolatban, hogy az ikres anyukák miért kerülnek rosszabb helyzetbe, mint azon szülők, ahol különböző korú gyermekek vannak.  Úgy látszik ezt a jogalkotók is érezték, mert 2014. január 1-jén hatályba lépett az a szabály is, hogy ikergyermekek születése esetén az általános szabályok szerint meghatározott gyed folyósítás lejártát követően még egy évig jár a gyed. Mit is jelent az, hogy általános szabályok szerint meghatározott gyed folyósítás időtartama? A hatályos jogszabályok alapján a gyed-et igénylő biztosított szülő annyi gyed-re jogosult, amennyi ideig szülő nő esetén a szülést, más igénylő esetén (pl. apa) a gyed igénylést megelőző két éven belül biztosított volt. Nézzük meg példával.

C. Bella 2013. március 12-én szült. A szülést megelőző két éven belül folyamatosan biztosított volt, mivel a munkaviszonya 2010. február 22-től jelenleg is fennáll. Ezért Bella maximum időre, a gyermek két éves koráig jogosult gyed-re.  Amennyiben Bella első munkaviszonya csak 2011. december 1-jétől indult, akkor a gyed folyósítás hosszát illetően csak annyi gyed-re jogosult, amennyi naptári nap 2011. december 1 – től 2013. március 11 –ig található.  Mivel ebben az időtartamban 467 naptári napig volt biztosított, így a tgyás lejártát követően 467 naptári napig lesz jogosult gyed-re.

Nézzük meg mi történik, ha Bella ikergyermekeket szül 2014.  március 12-én. A munkaviszonya  kezdődjön első esetben ugyanúgy 2010. február 22-én. Ebben az esetben Bella az ikrek két éves korát követően még egy év gyed-re lesz jogosult. Amennyiben a szülést megelőző két éven belül az előző példánál maradva  csak 467 naptári nap biztosításban töltött idővel rendelkezik, akkor a 467. naptári napot követő egy évig lesz jogosult gyed-re.

Fontos, hogy ez a szabály csak azon ikergyermekek szüleire vonatkozik, akik 2014. január 1-je után szülnek.

Először úgy gondoltam, hogy mindenről írok, ami a gyed extra csomagban található, de most nézem, hogy már a 3. oldalnál tartok és még 3 nagy téma van. Nem szeretném, ha ez a cikk nagyon tömény lenne, ezért a gyed extra további elemeiről egy következő cikkben fogok írni.

 

Horváthné R. Mónika

TB-tanácsadó

 

kismamatb.hu

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére