Jelenlegi hely

Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 20.

Pénteken elutaztunk a családi nyaralóba és azt láttuk, hogy senki nem volt, se közel, se távol. Nyaralóról lévén szó, itt a komfort fokozat mást jelent, mint otthon. Izgalmas volt fával fűteni a kandallóban és lavórban mosogatni.

2020. május 1.

A múlt hétvége csodás volt

Már két héttel ezelőtt megfogant bennünk a gondolat: le kéne menni a családi nyaralóba. Akkor még szó se volt a korlátozások enyhítéséről. Étteremről, kávézóról, szabadstrandról álmodni se mertünk.
Szóval pénteken – kicsit tartva a kiránduló tömegektől – de nekiindulunk az útnak. Bepakoltam mindent, amit szükségesnek ítéltem és nekivágtunk a nagy kalandnak. A gyerekek jobban várták, mintha Disneylandbe utaztunk volna. (Mondjuk még ott sose jártunk. Ha alkalmunk adódik, majd megírom, melyiket előzte meg nagyobb várakozás. Szerintem a mostani hétvége lesz a befutó.)
Megérkeztünk. A környéken embert nem láttunk. Halleluja!!!
Gyors kipakolás, berendezkedés, kandallóba begyújtás. A gyerekek pedig: irány a nagyvilág.

Mivel senki nem volt, se közel, se távol, így addig mehettek, amíg fixen meghallották, ha anya könnyedén elkiáltja magát bájos szoprán hangán: „Gyertek, hazaaaa! Vacsoraaaaa!”. (Lehet a környékbeli település gyermekei is útnak indultak csengő hangom nyomán…)
A nap zárásaként este gyors és laktató szalonnasütés volt a program.

Az izgalom és a hetek óta várt új környezet hatására a lurkók pillanatok alatt álomba szenderültek. És a szülők is!
Nyaralóról lévén szó, itt a komfort fokozat mást jelent, mint otthon. Izgalmas volt tűzzel fűteni – kandallóban, mosogatni lavórban és kicsit szűkebb palettáról válogatni az ételek és hozzávalók terén. Nem volt állandó net – jó, lett volna, de nem adtuk meg a gyerekeknek a jelszót – így kénytelenek voltak mással elütni az időt.
Az evésen kívül nem töltöttek időt a házban, folyamatosan „terepen” voltak, ennek megfelelően el is fáradtak rendesen.
A szombatot egy hatalmas sétával kezdtük, felfedeztük a környék növény és állatvilágát a legkisebbel.

Értsd: minden fűszálat és csúszó-mászó élőlényt tüzetesen megvizsgáltunk, ami a hosszú (kb. 50 méteres) utunkon elénk került. Erre a projektre ráment a komplett délelőtt.
A nagyobbak nem bírták ezt a tempót, így a görkorcsolyájukon száguldoztak az úton fel- és le.
Ebédre az otthon bepácolt tarja sült a tűz felett. Isteni lakoma lett belőle.
A legkisebb déli alvását társasjátékozára és kártyázásra szántuk.
Délután újabb kinti csatangolás – ájulásig. Szó szerint. A picit már a karomban vittem be a házba. Gyors vacsi, pancsi és csucsi.
Vasárnap a búcsú napja. Ilyenkor már a pakolásé és romeltakarításé a főszerep. Most sem volt másként. De e nemes feladat elsősorban az anyákat illeti meg – anyák napja ide vagy oda.
Remélem lesz még alkalmunk ellátogatni oda. Bár kétségkívül jobban örülnék, ha mindezt egy sikeresen átvészelt és lezárt járvány után tehetnénk meg a nagyszülőkkel együtt.

2020. május 3.

A mai anyák napja nagyon más, mint az eddigiek. Kicsit sírós, kicsit nevetős.

Napok óta készítettük a nagyiknak szánt ajándékokat abban a biztos tudatban, hogy idén nem adhatjuk át hatalmas ölelések közepette, begyűjtve az édes mama-puszikat.
Most nem készültek a gyerekek az iskolai műsorra (minden évben sikerül titokban megtanulniuk és titokban tartaniuk előttem a verset), nem volt meghívó, sem ünneplőbe öltözés. A nagyik sem készültek izgatottan, az unoka szereplésére. Nem volt előadás, sem műsor....
A nagymamáknak én és a férjem külön-külön vittük el az ajándékokat. A gyerek által készített lapokat, kézlenyomatos festményeket.
Furcsán, sután megálltunk az édesanyáinktól néhány lépésre és átnyújtottuk a virágokat és az unokák által készített kis meglepetéseket.
Nem volt hosszú ölelés, nem volt ölelés.
Nem volt sok-sok puszi, egyáltalán nem volt puszi.
Volt viszont hála és szeretet. Köszönet és elismerés. Lemondás, hogy minél hamarabb jöjjön el a tiltás nélküli találkozás.
Köszönjük nektek drága anyukák - akik már nagymamák is - hogy most is áldozatot hoztok, úgy ahogy tettétek ezt nagyon sokszor értünk.
Reméljük a következő anyák napját másképp ünnepeljük

A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.

Segítsünk egymásnak!

Szerző:  Pál Veronika
- Miskolcimami -

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére