Jelenlegi hely

Hurrá, hazamegyünk a kórházból! - Egy kismama feljegyzései

Miután megszületett kisbabám, alig vártam, hogy végre hazaérjünk a kórházból. Hiszen otthon minden tökéletes lesz! Megszületett, most már túl vagyunk a nehezén. Vagy mégsem?

Első gyermekes anyukaként sokszor még most is elbizonytalanodom. Pedig egyre több önbizalmam van, és egyre inkább elhiszem, hogy jól csinálom az "anyaságot". Az első hetek, hónapok megpróbáltatásaira visszagondolva írtam magamnak egy jegyzetet, hogy a következő szülésem után elolvassam és okuljak belőle.

Nyugalom – élvezd ki a pillanatot!

A kisfiamat az első hetekben, hónapokban rengetegszer szoptattam. Pár hét után, amikor már jobban voltam, elkezdtem türelmetlenkedni. Az járt a fejemben, mennyi mindent kellene/lehetne csinálnom. Mikor fog végre forogni, mászni, ülni? Aztán hónapokkal később már szívesen visszatértem volna ezekhez a hosszas, olvasgatós szoptatásokhoz, altatásokhoz. Viszont a kisbabám igényei közben megváltoztak, az etetés rövid ideig tart és a nagymamák sincsenek már itt velünk, hogy segítsenek a házimunkában.

Pihenés – együtt a babával!

A kórházból hazatérve első perctől kezdve a saját szobájában altattuk a kisbabánkat. Eleinte a férjem sokat volt itthon és a nagymamák is segítettek. A nagymamák sokszor óráig elüldögéltek vele, meséltek és daloltak neki, átvitték a kiságyba, ha elszundított mellettem. Aztán 1 hónappal később már csak a férjemmel felváltva görnyedtünk a kiságy felett.

Sokszor órákig tartott, hogy a fiúnk elaludjon, és épp, hogy lefeküdtünk kényelmesen az ágyunkba, már újra sírni kezdett. A megváltást a babaöböl jelentette, amit a francia ágyunkhoz csatoltunk. Ezzel hónapokra könnyebbé vált a nappali és az éjszakai altatás egyaránt. Mindhárman többet tudtunk pihenni és aludni. Következő kisbabám a kezdetektől fogva mellettünk fog aludni.

Séta – ki a levegőre!

December közepén szültem. Kemény hideg volt szinte egész télen. Ez nem gátolt meg abban, hogy majdnem minden nap sétáljunk legalább fél órát. A kicsi viszont nem szerette a hideget, és a hosszas készülődés szintén sok volt neki. Legtöbbször úgy értünk le sétálni, hogy ő sírt, én pedig ideges voltam. 10 perc után általában sikerült megnyugodnom, ekkor ő is elcsendesedett és legtöbbször el is aludt. Amikor nagyon feszült voltam és őt sem tudtam sehogy megnyugogtatni, akkor gyorsan sétáltam vele egykört. Ez szinte mindig segített mindkettőnknek, és az izmaimat is karban tartottam vele.

A kisbaba csak eszik, alszik – tévedés!

Emlékszem, hogy folyamatosan el akartam altatni kisfiamat. Egyre feszültebbé váltam, amikor nem hunyta le kis szemeit. Pedig sokszor nem is sírt, csak nézelődött. Már akkor is kíváncsi volt a világra. Hosszú és nyugtalan napokat okoztam magunknak a kínlódással, mert állandóan vártam, hogy alszik. Most már tudom, hogy amikor a baba nem sír, biztonságos helyen fekszik és nézelődik, akkor kár megzavarni.

Anya és ember vagyok – Törődj magaddal is!

Az első hónapokban annyira elmerültem abban, hogy anyuka vagyok, hogy elfelejtettem magammal foglalkozni. Pontosabban az egészségemmel. Akkor kezdtem aggódni, amikor harmadszor is elszédültem és majdnem elájultam séta közben. Leginkább az térített észhez, hogy mi lesz kisbabámmal, ha tényleg összeesek. Ekkor már hónapok óta nem aludtam rendesen. Pár nappal később már vérvételen voltam és hamar kiderült, hogy mi okozza az állandó pörgést és szédülést. 3 hónap alatt jöttem rendbe, pedig könnyen elkerülhettem volna ezt az állapotot, ha időben megyek vizsgálatra.

Fontos vagyok!

A szülést követően egy újfajta bizonyítási vágy kerített hatalmába. Mindenképp meg szerettem volna felelni – csak nem tudom kinek vagy minek. Nehezen fogadtam el azt, hogy nem „dolgozom”, legalábbis nem kapok fizetést a munkámért. Ennek ellensúlyozására egész nap mostam, pakoltam, takarítottam, sterilizáltam, főztem, vasaltam, mosogattam. Sokszor kisfiamat kendőbe tettem és úgy tevékenykedtem.

Ekkortájt még meg is sértődtem rajta, ha valaki segíteni próbált a házimunkában. Pedig szülés előtt férjemmel mindig megosztottuk az otthoni munkákat, illetve az sem okozott problémát, ha egyszer-egyszer pizzát rendeltünk ebédre, vagy elhalasztottuk a takarítást.

Szerencsére mostanra visszatértem normális önmagamhoz és önértékelésemhez. Mostanában fontossági sorrendben tevékenykedem és önmagamra is szánok időt. A kisfiammal töltött hétköznapok boldogan telnek, és a hétvégéken férjemmel együtt változatos programjaink vannak. Elfogadtam, hogy nehézségek bármikor adódhatnak és felesleges aggodalmaskodni.

Noémi
- Budapestimami -