Jelenlegi hely

Többen dolgoznának részmunkaidőben

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom konferenciáján bemutatták a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló országos kutatásuk részleteit. Kiderült, hogy a cégek és a munkavállalók is nyitottak erre a lehetőségre, igény van rá, a cég iránti elkötelezettséget is növelné, és nagymértékben segítené a munkavállalók életét.

A kutatásban a munkáltatók és a munkavállalók véleményét kérték arról, hogy mennyire tartják vonzónak a részmunkaidőt, mekkora igény van rá, és mi akadályozza a kereslet és kínálat egymásra találását. Magyarországon a foglalkoztatottak csupán 5-6%-a dolgozik részmunkaidőben, amivel az európai országok sereghajtói között vagyunk (az európai átlag 20%).

Lerf Andrea kutatásvezető szerint a kérdés azért is aktuális, mert a demográfiai adatok, illetve a külföldi munkavállalás tendenciája miatt érződik a munkaerőhiány, szakemberhiány több területen. A családosok esetében, a kismamák sikeres munkaerő piaci visszaintegrálásában komoly szerepe lenne a részmunkaidős lehetőségeknek. A fiatalok tanulás melletti munkavállalását és a megváltozott munkaképességűek munkába integrálását is segítené.

A válaszokból kiderül, hogy a legtöbben családi okokból választanák a részmunkaidős munkát, főleg a gyermekvállalás miatt és a munka-magánélet összehangolása céljából, de a 45 év felettiek körében fontos szempont az idős szülő, családtag ápolása. A legnépszerűbb a részmunkaidős forma a 2-3 (3-6 éves korú) gyermeket nevelő, házas, magas iskolai végzettségű nők között.

A válaszadók 52%-a szerint nagymértékben segítené az életét ez a lehetőség. Az eredményekből az is látszik, hogy szoros összefüggés van a cég iránti elkötelezettség és a részmunkaidő között: a válaszadók 75%-a lojális az ilyen munkahelyhez.

A munkavállalói oldalon 68%, a munkaadók között 87% válaszolta, hogy a cégüknél elérhető a részmunkaidő lehetősége. A kérdőívet kitöltők 64%-a akkor is szívesen dolgozna részmunkaidőben, ha a jövedelemre nem lenne mindenképpen szüksége.

A jogszabályi keret tehát adott, igény van rá munkaadói és munkavállalói oldalról is, a következő lépés az lehet, hogy egyre több részmunkaidős foglalkoztatás valósuljon meg, a kereslet és a kínálat megfelelő módon találkozzon. Ehhez kellenek még ösztönzők, jó gyakorlatok és példák, biztonsági keretek mindkét fél számára. Lerf Andrea szerint meghatározó szempont a bizalom kialakítása a cég és a dolgozó között, normális munkahelyi kultúra, megfelelő mentalitás és hozzáállás.

Halász Kinga, Budapestimami

Neked ajánljuk!

SOS KARÁCSONY 2020 -  Adventi tippek, nyomtatható tervezők az Imamitól!

SOS KARÁCSONY 2020 - Adventi tippek, nyomtatható tervezők az Imamitól!

Az idei karácsony egy kicsit más lesz, mint a többi: visszafogottabb, bensőségesebb, talán lassúbb is. Már most is érezzük, hogy nem zúdul ránk minden oldalról a karácsony marketingje, nem rohanunk boltról boltra, programról programra.
Karácsonyi zenék gyerekeknek - hangolódjunk az ünnepekre

Karácsonyi zenék gyerekeknek - hangolódjunk az ünnepekre

Klasszikus és modern karácsonyi dalok, melyek garantáltan meghozzák az ünnepi hangulatod! Készítettünk egy válogatást a legkisebbeknek is, fogadjátok szeretettel és hangolódjatok együtt az ünnepre!
Karácsonyi zenék felnőtteknek - hangolódjunk az ünnepekre

Karácsonyi zenék felnőtteknek - hangolódjunk az ünnepekre

Klasszikus és modern karácsonyi dalok, melyek garantáltan meghozzák az ünnepi hangulatod! A karácsonyi készülődés során imádom hallgatni az erre hangoló zenéket. Mikor kigyulladnak otthon a fények Szenteste, szeretem, ha ahhoz illő zene szól és nem a híradó háttérzaja búg az ajándékozás kellős közepén... Persze az otthoni sütés, főzés, takarítás is jobban megy, ha olyan zenéket hallgatunk, melyek segítenek az ünnepre hangolódni. Fogadjátok szeretettel a mi kis karácsonyi válogatásunkat! 
Nagykőrösi Filmkihívás videópályázat 16 felettieknek:  „A nevetés gyógyít” témában

Nagykőrösi Filmkihívás videópályázat 16 felettieknek: „A nevetés gyógyít” témában

Pályázat típusa: Videó készítőKorosztály: 16 felettNevezési határidő: 2021. január 31.
Ugrás az oldal tetejére