Babavárás egy pszichológus szemével

Mióta dolgozol pszichológusként?

2009 óta vagyok pszichológus, foglalkoztam már látássérült emberekkel, voltam iskolapszichológus, jelenleg pedig egy multicégnél dolgozom, mint személyzeti munkatárs. Emellett magánvállalkozóként életvezetési és párkapcsolati konzultációt is végzek.

Milyen lelki gondokkal kerestek már fel kliensek? 

Ez nagyon változó, egyéni terápiában például párkapcsolati krízis vagy munkahelyi válság miatt, pároknál kommunikáció elakadások végett.

Jómagad is családalapítás előtt állsz, januárban születik meg az első gyermeked. Hogy fogadtátok a hírt a férjeddel?

Nagyon örültünk. Pont mint a filmekben, izgatottan vártuk, hány csík jelenik meg a papíron. Nyilván egy erős megérzésem már volt a teszt elvégzése előtt is, de bizonyossá akkor vált minden, amikor megjelent a második csík a műanyag ablakban. 

Mi segít téged a felkészülésben? 

Elsősorban azok a szakemberek, akik résztvevői ennek a folyamatnak, tehát a nőgyógyász, a védőnő. Az orvosom a természetes babavárást és szülést támogatja, ami nekem egy nagyon szimpatikus irány. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy te tudod, mi a jó neked és a babának, így nem érdemes semmin izgulni, a saját megérzéseid vezessenek és azoknak higgy. A mozgásról is esett szó, az úszást kifejezetten javasolják ebben az időszakban és az a hit már rég megdőlt, hogy az anyuka ilyenkor két ember helyett eszik, tehát a táplálkozásra, kalóriabevitelre is oda kell figyelni. Kismama jógán is jártam, ami azért volt különleges, mert az óra elején egy csoportos beszélgetésre került sor, ahol mindenki elmondhatta, hogy érzi magát. Pont mint a pszichológusnál. (nevet) Az internetes fórumokat kevésbé szoktam olvasni, mert szerintem túlságosan különbözőek a vélemények és nincs két egyforma eset.  

Mit gondolsz, te mint pszichológus hogy tudod alkalmazni a gyermeknevelésben a korábban tanultakat?

Ha ezt a kérdést hallom, az a kétgyermekes csoporttársam jut eszembe, akivel egy képzésen vettem részt, és akitől egykor naivan megkérdeztem, hogy: azért a szakemberi tudás ugye segít a gyermeknevelésben? Mint kiderült, szerinte ez nem igazán így működik, mert amikor anya vagy, akkor anya vagy és nem pszichológus, tehát az érzelmeink minket is ugyanúgy befolyásolnak, mint bárki mást. A gyereknevelésnél szerintem nem a pszichológusságod számít, hanem a személyiséged. Sőt talán adott esetben jobb az, ha elengeded a tanulmányaidat, mert spontánnak lenni sokkal nehezebb úgy, ha túl sok minden van a fejedben, hiszen emiatt nehezebben hagyatkozol az ösztöneidre. Meglátásom szerint a lényeg az, hogy az ember nyitott és befogadó legyen. A pszichológia egyébként azt mondja, hogy nem tökéletes anyának kell lenni, hanem elég jó anyának, hisz olyan hogy tökéletes, nem létezik. 

Mitől jó egy szülő?

Talán attól, ha a gyermekei szükségleteit helyezi előtérbe és ahhoz igazodik. Megpróbálja megismerni a gyereket, hogy milyen személyiségű, hisz mindannyian már egyfajta személyiséggel születünk. Éppen ezért a szülő-gyermek kapcsolat sikeressége múlhat azon, hogy a szülő képes-e a gyermek személyiségtípusához igazodni. Nehezebb lehet a gyermeknevelés például akkor, ha egy az új ingerekre érzékenyebb csecsemő születik egy olyan családba, ahol a szülők szeretnek jönni-menni, társaságba járni. Ha nagy a különbözőség, akkor szerintem a szülő felelőssége az alkalmazkodás. 

Első éveink egyértelműen befolyásolják azt, milyen emberré válunk. Mire érdemes ilyenkor figyelni szülőként?

Születésünkkor a világról kialakított képünk lehet biztonságos vagy félelmetes. Ez a későbbiekben az emberekkel való viszonyunkat határozza meg. Ha a világot félelmetesnek látjuk, bizalmatlanok leszünk a többi emberrel. Nagyon fontos az is, hogy milyen az első kapcsolatunk a szüleinkkel (főleg az anyával), mert ezt a minőségű viszonyt fogjuk keresni később a párkapcsolatainkban. Ha a gyermek és a szülő között a kapcsolat biztonságos, meleg és kötődő, akkor az lesz az ismerős, ha bizonytalan, ambivalens, ellenséges, akkor ahhoz fogunk ragaszkodni. Még akkor is, ha nem is erre vágyunk. De mivel azt ismerjük, így azt keressük. Tehát nagyon nem mindegy, hogy gyerekkorában milyen lapokat kap az ember, azt kapja hogy ő szerethető feltétel nélkül vagy azt, hogy neki meg kell küzdenie a szeretetért. 

Ha tehát valakinek úgynevezett nehéz gyermekkora volt, akkor az eleve elrendelt, hogy a felnőtt élete is nehéz lesz vagy attól még lehet belőle boldog, kiegyensúlyozott ember?

Nem hiszek az eleve elrendelésben, de abban igen, hogy egy idő után minden ember a saját életének a kovácsa. Meglátásom szerint nem szerencsés, ha a szülőket tesszük felelőssé minden problémánkért. Szükség lehet arra, hogy egy ideig haragudjunk a szüleinkre, ugyanakkor szerintem ennek a haragnak az elengedése is fontos. A szülők vádolását személy szerint egy csapda helyzetnek látom, mert ilyenkor nem a saját életünket éljük, hiszen cselekedeteink folyamatosan a szülők ellen irányulnak. Én úgy gondolom, bármilyen hátrányból is induljon az ember, attól még lehet boldog és kiegyensúlyozott, persze lehet hogy  hosszabb ideig tart elérni ezt az egyensúlyt. A pszichológiában ezt egyébként pótlólagos énfejlesztésnek hívjuk. Vagyis amit a szüleinktől nem kaptunk meg, azt felnőtt korunkban képesek vagyunk pótolni, megtanulni. 

Te mint leendő szülő megfogadtál már valamit, mire fogsz figyelni, ha megszületik a kisbabád?

Igen. Arra hogy teljesen nyitott legyek és már az első pillanattól kezdve próbáljam megismerni, hogy mire van leginkább szüksége.

Szerző: Szentkuti Anna