Jelenlegi hely

Dr. Kovács Fatime: 2017 az 2017 az újrakezdésed és újjászületésed kezdete

Minden év sajátos üzenettel érkezik meg hozzánk. Jó tudni erről, mert ezek akkor is hatnak ránk, ha nem vagyunk a tudatában. Ennek az évnek a legfontosabb üzenete és megvalósítandó feladata: bármit megteremthetsz, amit szeretnél! Itt az idő, hogy célba érj!

 

Nagyon örülünk neki, hogy Dr. Kovács Fatime, megkereste oldalunkat, hogy szívesen írna nekünk. Fatime mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, terapeuta, coach és tréner. Eredetileg jogász végzettséggel rendelkezik, sok éven át ebben a szakmában is dolgozott. Büntető bíróként nagy volt a stressz, kereste a belső nyugalma megtalálásának eszközét.  Így indult el az önismeret útján. Ennek során sokféle módszert ismert meg, megtanulta és megtalálta a saját útját. "Segítőként dolgozom 2007 óta. Hivatásom során alkalmazom a mentálhigiénés segítő beszélgetést, holisztikus alternatív terápiákat (Theta Healing, Svt, Numerológia), coaching módszerét. Az egyéni terápiás ülések mellett csoportos foglalkozásokat, önismereti tréningeket, személyiségfejlesztő workshop-okat is tartok."
 

Mit jelent ez a gyakorlatban?
 

Mindaz, amiért eddig küzdöttél, amire eddig vágytál, az most létrejöhet. Az most megnyilvánulhat az életedben, olyan formában, ahogyan te azt szeretnéd.

Most jött el az ideje annak, hogy a vágyaidat, céljaidat elérhesd és egy jobb életet élhess, mint eddig. De ebben nagy szereped van.
 

Nézzük, mit kell tenned, hogy ennek a csodálatos folyamatnak te is a részese lehess.

Ahhoz, hogy valami újat tudjál létrehozni, jobbat vagy más minőséget, mint amit eddig éltél, először is el kell engedni a régit, már nem működőt.

Ez volt a feladata az elmúlt évnek. Ha úgy érezted, 2016. olyan volt, mint egy érzelmi hullámvasút, kaptál hideget-meleget is, akkor az teljesen rendben van. Lehet, hogy most így visszatekintve úgy gondolod, túl sok volt a teher rajtad.

Igen, sok kapcsolati konfliktust, válást, szakítást, halálesetet, betegséget, kifáradást hozott 2016. De ennek így kellett lennie. Hiszen mindez csakis a te érdekedben történt. Azért hogy a régi, rosszul működő mintáidat, sémáidat le tudd tenni, el tudd engedni és ne kelljen már a terheidet tovább cipelni.

A 2016-os évvel ugyanis lezárult egy 9 éves életciklus, és most elkezdődik egy újabb 9 év. Egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan indítjuk ezt az évet, hiszen most tesszük le a következő 9 évünk alapjait.
 

Kérlek, szánj magadra kb. fél órát és ülj le amikor nyugalom van körülötted.

  1. Vegyél egy papírt magad elé, és írd le, hogy 2007-ben mi volt rád és az életedre a legjellemzőbb. Kivel éltél és hogyan? Mit dolgoztál éppen? Volt e valamilyen változás az életedben? Hogyan érezted magad akkor? Mivel töltötted az idődet? Mi határozta meg a mindennapjaidat? Milyen minőségben élted az életedet?
     
  2. Ha erre őszintén válaszoltál írásban magadnak (le kell hogy írd, mert sokkal fókuszáltabb tudsz így lenni a témára), akkor vizsgáld meg, hogy mi volt a helyzet veled és az életeddel 2016-ra? Most milyen életet élsz? Kivel, hol, hogyan?
     
  3. Majd tekintsd át, hogy az elmúlt 9 évedben honnan hová jutottál? Előbbre vagy stagnálsz? Minőségibb, boldogabb életet élsz vagy rosszabbul? Harmonikus kapcsolatban élsz elégedetten a pároddal vagy elhidegülve egymástól? Jól érzed magad a bőrödben vagy magányos vagy? Kiteljesedtél a munkádban vagy fásult vagy?

Most kezedben a döntés lehetősége: a következő 9 évedet hogyan szeretnéd megélni? Milyen lenne számodra a boldog élet 2026-ra? Most ez lehet hogy furcsán hangzik, de el fog telni ez a következő 9 éved is, veled együtt, és akkor újra készíthetsz majd egy számvetést.
 

Ez az év sok támogatást fog adni neked abban, hogy egy örömtelibb, elégedettebb, sikeresebb jövőt teremthess magadnak. Nézzük meg hogyan?
 

  • Mivel ebben az évben tesszük le az alapokat és elkezdhetünk valami újat, fontos hogy ehhez először is zárj le minden nem működő dolgot az életedben, ha még nem tetted volna meg eddig. Rendezd le a rossz kapcsolataidat és engedd el érzelmileg és fizikálisan is azokat az embereket az életedből, akik mellett nem előre haladsz, nem tudsz fejlődni, csak visszahúznak. Ezt onnan tudhatod, hogy nem érzed jól magad a társaságukban.
     
  • Nézz szembe a félelmeiddel és keresd meg a saját igazságodat! A változtatás okozhat kétségeket, aggodalmakat, félelmeket benned, de miért ne gondolhatnál úgy a most elkövetkező új időszakra, hogy a változtatással olyan új lehetőségek nyílhatnak meg előttem, amik a boldogságomat fogják szolgálni. Ha pl. kilépsz egy nem működő kapcsolatból, jöhet egy olyan új társ, aki mellett sokkal boldogabb lehetsz. Ha feszült vagy a munkádban vagy úgy érzed, nem értékelnek eléggé, nem vagy motivált benne, akkor biztosan vár rád egy olyan új munkalehetőség, amiben sikeresebben kipróbálhatod magad. A saját igazságodat, ami neked jó és nem másnak, neked kell megtalálnod. De ezért tenned is kell, csak akkor kapsz a sorstól segítséget egy varázslatos élethez, ha döntesz és lépsz.
     
  • Légy a saját életed irányítója! Mert ez az év ehhez fog neked segítséget adni. Lehetőséged lesz arra, hogy ne kelljen tovább szenvedések között élned. Olyannak teremtheted meg a mindennapjaidat, amiben igazán jól érezheted magad.

 


 

Mik lesznek az erőforrások 2017-ben, amik támogatnak a teremtő erőd megélésében, a céljaid elérésében?
 

Most lesz akaraterőd, lendületed ahhoz, hogy elérd a céljaidat. Fizikálisan, mentálisan, és lelkileg is képes leszel tenni magadért és a vágyaidért.

Ehhez megkapod a lelkesedést és a szenvedélyességet, mert ez fogja megadni a hajtóerőt a megvalósításhoz.

Meglesz benned az a határozottság is, ami szükséges ahhoz, hogy a kellő magabiztossággal tudj dönteni és felelősséget vállalni a céljaidért, az új helyzetekért, amik megjelennek az életedben.

Önállóbbnak és szabadabbnak fogod érezni magad, mert olyan lehetőségeket, segítségeket fogsz kapni a sorstól, ami megadja a dinamikát a változásokhoz.

Nagyon jó ez az év arra, hogy belekezdj egy új munkába, vállalkozásba, ha megérett már benned az elhatározás, hogy váltani kellene.

Új emberek, kapcsolatok is megjelenhetnek az életedben, amik ha most indulnak, hosszú távra fognak szólni. Ezek a kapcsolatok a boldogabb életedet fogják szolgálni. Persze ezért tenni is kell, de ez már csak rajtad múlik.

Összefoglalva: ez az év sok lehetőséget fog neked adni arra, hogy egy új életminőséget teremts az életedben, minden területen. Végre learathatod az eddigi fáradozásaid gyümölcsét!

Tűzd ki a céljaidat és aktívan tegyél is most értük, cselekedd meg, ami szükséges a változáshoz, mert most rakod le az elkövetkezendő 9 éved alapjait!

Megerősítő mondat: „ Most bármit megvalósíthatok, képes vagyok elérni a céljaimat!”
 

Dr. Kovács Fatime

mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, terapeuta, coach, tréner
www.eleteszencia.hu
fatime@eleteszencia.hu

 

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére